Az Apostolok templomát fedezhették fel Izraelben

Ókeresztény templom maradványaira bukkantak a Galileai-tó partjánál. A templom valószínűleg Péter és András apostol házára épülhetett – közölte a libanoni Annahar.

Izraeli és amerikai régészek a történelmi Kafarnaum és Al-Kursi települések között fekvő Al-Iraj falu területén fedeztek fel egy közel ezerötszáz éves templomot.

Prof. Stephen Nutley a New York-i  Régészeti Intézet kutatója szerint

a templomot az egykoron Galileai-tó partjánál halászó Péter és András apostolok házára építhették.

Az ásatások során előkerült a templom padlózata. A pártalan szépségű mozaik eredeti, majdnem teljesen hibátlan állapotában találtunk rá  – mondta Nutley professzor.

A most felfedezett templom megegyezik a bajor Philipald püspök leírásával, aki 725-ben járt Beitsaidában.

A templom szerkezete és padlózata mindenképp Bizánc kori. Az alsóbb rétegekben első századi római pénzérméket találtunk, ami arra utalhat, hogy a templom alatt az apostolok szülőháza volt –  mondta Dr. Mordecai Aviam izraeli régész.

Aviam szerint idáig csak az épület egyharmadát sikerült feltárni, de számos bizonyítékot találtak arra, hogy ez egykoron templom volt, amit Péter és András szülőházára építettek.

A templom falai között több helyen üveg és márvány tárgyak kerültek elő, amelyek a templom díszítését szolgálták – tette hozzá az amerikai régészprofesszor a Fox Newsnak adott interjújában.

Notely szerint két okból is fontos a mostani felfedezés. Először is számos történész és régész kételkedett a templom létezésében annak ellenére, hogy a bizánci zarándokutakról szóló leírásokban mindvégig szerepelt mint az Apostolok temploma.

Másodszor a templom emlékét megőrizték a közel-keleti keresztények, mivel Beitsaida közelében állt, ahol Jézus Krisztus csodát tett, öt árpakenyérrel és két hallal jóllakatott több mint ötezer embert.

 

képek: Al-Arabiya, CBN

Iratkozzon fel hírlevelünkre