Magyarország – a segítséget nyújtó kéz

A második világháború 1939. szeptember 1-jén tört ki, amikor Németország megtámadta Lengyelországot. A németek négy hét alatt elfoglalták az ország nyugati részét, a keleti vajdaságok a szeptember 17-én benyomuló szovjet csapatok ellenőrzése alá kerültek. A kilátástalan helyzetben lengyelek tízezrei próbáltak külföldre menekülni, és ebben csak Románia és Magyarország felé tudtak haladni.

Az első lengyel menekültek szeptember 10-én érték el a magyar határt, és a számuk egyre nőtt. A lengyel kormány már szeptember 12-én segítséget kért, amelyet Magyarország – alapvetően német politikai tájékozódása ellenére – politikai és humanitárius okokból is kötelességének érzett megadni. A határok hivatalos megnyitására szeptember 18-án, Teleki Pál miniszterelnök személyes utasítása által került sor. A Magyarországra érkezett menekültek számát 60 és 140 ezer közé teszik, de pontos adatok nincsenek. Ennek az az oka, hogy sokan továbbutaztak, és kezdetben nem működött a nyilvántartás, illetve az igazolványok kiállítása. 

hirdetés

1939. Magyar-lengyel határsáv. A felvétel a lengyel katonák Magyarországra és Romániába történő átmenekítésekor készült. – Fotó: Fortepan

A katonai és a polgári menekültek fogadását elkülönítve kezelték. A katonák számára 141 „fogolytábort” hoztak létre, a civileket a fővárosban és 114 településen szállásolták el. Többek között Keszthelyen, Kadarkúton és Karádon polgári táborokat hoztak létre. A befogadott polgári menekültek (köztük több ezer zsidó) szabadon közlekedhettek, pénzsegélyt kaptak, napidíjuk havi összegét az átlagjövedelemhez igazították.  Sőt, 1940 tavaszától mindenkinek biztosították a munkavállalás lehetőségét és az oktatást, ami messze túlhaladta a genfi egyezményben előírtakat. A lengyel menekültek számára nem csupán elemi iskola létesült, hanem Varga Béla plébános szervezésében Balatonbogláron gimnázium és líceum is. A kontinensen akkor ez volt az egyetlen lengyel nyelvű és tanrendű középiskola, mert Hitler a lengyelországiakat mind bezáratta. A civilek ügyeit a Belügyminisztérium Közbiztonsági Osztályán a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság (KEOKH), illetve a IX. Szegény Ellátási Általános Segélyezési Osztály igazgatta. Ez utóbbi helyettes vezetője, majd 1941 júniusától vezetője Antall József miniszteri tanácsos (néhai Antall József miniszterelnök apja) volt, aki a lengyel menekültek ügyeit az 1944. évi német megszállásig intézte. 

A katonai menekülteket nem hadifogolyként, hanem kényszerlakhelyre telepített külföldi internáltként kezelték. Szabad kijárásuk volt, zsoldot is kaptak, később pedig ők is munkát is vállalhattak. A német titkosszolgálat előtti teljes titoktartással ún. „konspirációs pontokat” hoztak létre, hogy a Franciaország felé irányuló emigrációt segítsék, a kimenekítetteket papírokkal, ruhával, pénzzel és vonatjeggyel látták el. A kezdeti 141 táborból fél év után már csak 21 maradt meg. A második világháborút túlélő utolsó lengyel csoport a Lengyel Hazatelepítési Misszió szervezésében, 1946. augusztus 10-én hagyta el Magyarországot, de olyanok is voltak, akik véglegesen itt telepedtek le.

Magyarország megszállása utáni időszak

Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után elkezdődött a legálisan működő lengyel szervezetek és táborok felszámolása, a menekültek letartóztatása, koncentrációs táborba hurcolása, esetenként kivégzése. Id. Antall Józsefet a lengyel polgári bizottság teljes vezérkarával együtt ugyancsak letartóztatták. Antall megmenekült, mert a kínzások ellenére sem vallott rá senki, de a mintegy 30 ezer embert – akik közül több ezer zsidó is volt – megmentő Henryk Slawik a mauthauseni táborba került, ahol kivégezték. Antall és Slawik 1990-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézettől posztumusz Világ Igaza elismerést kapott, Budapesten és Varsóban is emlékművet állítottak nekik. 

A lengyelek üldözéséről, a magyarok befogadásáról több műben is megemlékeznek. Dokumentumfilmek széles köre foglalkozik a témával, mint például az Iskola a határon, az Art of Freedom (A Szabadság művészete), Political dress (Politikai öltözék). Grzegorz Lubczyk újságíró, volt budapesti lengyel nagykövet 2012-ben Magyar szív című dokumentumfilmjével állított emléket a lengyeleknek nyújtott magyar segítségnek. Emellett két kötetben Krystyna Łubczyk és Grzegorz Łubczyk Emlékezés I. és II. Lengyel menekültek Magyarországon 1939-1946 címmel adott ki könyvet az időszakról.

Forrás: MTI, polinst.hu, Lengyel Intézet sajtóosztálya