Halálra kínozták keresztény rokonukat a rendőrök – állítja a pakisztáni család

Állítólagos tolvajlás ügyében idézték be, a kertészként dolgozó férfi önként ment a rendőrségre tisztázni az ügyet. Négy nappal később a kórházi ágyon belehalt sérüléseibe.

A Morning Star News jelentése szerint a pakisztáni rendőrség halálra kínzott egy 28 éves fiatal keresztény férfit Lahoreban. Amir Masih családja állítja, hogy törvényellenesen tartották őrizetben augusztus 28-ától kezdve négy napon át. Amir Masih szeptember 2-án halt meg a helyi kórházban.

Az áldozat kertészként dolgozott Lahore egyik körzetében. Az állítólagos lopást munkaadója jelentette, Rana Mohammad Hanif, Masih-et pedig beidézték kihallgatásra az Észak Cantti Rendőrőrsre. 

– A testvérem önként ment el a rendőrségre. Mikor odaért, a zsaruk elvették a telefonját, betuszkolták egy furgonba, és egy ismeretlen helyre vitték – mesélte a történteket Sunny Masih, Amir testvére.

Sunny elmondása szerint a rendőrök négy napon keresztül kínozták a testvérét:

„Az arcába vizeltek, kigúnyolták keresztény hitét, miközben a hamis beismerő vallomást próbálták kicsikarni belőle”.

Szeptember 2-án a rendőrség felvette a kapcsolatot Amir családjával, és azt mondták, a férfi nincs jól, majd azt tanácsolták a rokonságnak, hogy vigyék kórházba. 

Amir testét tetőtől talpig sebek borították, zúzódások és égések az elektrosokktól. Amint a család beért vele a kórházba, a férfi néhány órán belül meghalt.

Arról nincs hír, hogy Amirnak milyen volt a viszonya munkaadójával, illetve arról, volt-e a napokban esetleg nézeteltérésük.

A férfit felesége és fiai gyászolják.

 

Képek forrása: ICC, Morning Star News

Iratkozzon fel hírlevelünkre