Finnország: gyűlöletbeszéddel vádolnak egy finn keresztény politikust egy bibliai idézet megosztásáért

A finn rendőrség vizsgálatot indított gyűlöletbeszéd vádjával, amiért a finn kereszténydemokrata politikus egy bibiliai idézetet osztott meg, utalva az egyházi részvételre a fővárosban megtartott pride felvonulásra.

A bejegyzésben Päivi Räsänen az Evangélikus Lutheránus Egyházat (Evangelical Lutheran Church) kritizálta, amiért részt vett a Helsinkiben rendezett Pride eseménysorozaton, még júniusban. A Rómaiakhoz írt levélből (1,24-27) vett idézettel “gyalázatosnak” minősítette az esetet.

A Fox News cikke szerint a politikust szexuális és gender kisebbségek elleni felbujtással vádolják, a vizsgálatot pedig a finn rendőrség folytatja le. 

Päivi Räsänen, finn kereszténydemokrata politikus (forrás: Facebook).

Érdekesség, hogy Räsänen férje a finn Evangélikus Lutheránus Egyházban lelkészi szolgálatot végez. Finnországban a lakosság nagy többsége, mintegy 69 százaléka ehhez a felekezethet tartozik, azonban az elmúlt pár évben egy folyamatos csökkenés figyelhető meg a hívek számát illetően. 

A politikus a júniusi posztjában azt a kérdést feszegette,

“hogyan lehet az egyház elvi alapja, a Biblia, összeegyeztethető azzal, hogy a szégyent és a bűnt tesszük a büszkeség tárgyává?”

Egy későbbi, augusztusi posztjában azt írta: “Részemről nem tartok attól, hogy az ügyészség elé kerülne az ügyem, attól azonban igen, hogy a Bibliából való idézés szinte már bűncselekménynek minősülhet. Bízom benne, hogy ez nem vezet öncenzúrához a keresztények körében”.

 

Forrás: Fox News

Iratkozzon fel hírlevelünkre