„A valóság mélyén titok van” – Hol ér véget a tudomány, hol kezdődik a csoda?

2015 októberében kezdődik Lázaro Schmitt brazil kisfiú története, amikor a helyi O Caminho közösség egyik tagja mise után odament a kisfiú édesanyjához, és megkérdezte a gyermek nevét. Azt mondta: imádkozzanak érte Pio atyához. Addig még csak nem is hallottak a szentről, de rögtön utánaolvastak, és lelkes tisztelője lett a család. Ebben az időben még nem tudtak a kisfiú betegségéről.

2016 májusában, amikor az akkor másfél éves kisfiúról kiderült, retinoblastomája van (rosszindulatú daganat a szemben) Pio atyához könyörögtek közbenjárásért. A későbbiekben az édesanya elmondta, hogy hitük és a Pio atya közbenjárásában való bizalmuk adott erőt nekik.

Lázaro számára a következő kilenc hónap a műtétekről és kezelésekről szólt, ezalatt a kisfiú a bal szemét elvesztette. Egy kemoterápiás kezelése során, 2016-ban videófelvétel is készült arról, ahol Gabi, Lázaro egyik betegtársa a kisfiúnak énekel. Lázaro édesanyja az Instagramos bejegyzésében így emlékezik vissza a megható jelenetre: „Mindenki tudja, hogy léteznek angyalok! De amikor kisgyermek formájában jönnek le, Istenem, az minden érzést felülmúl! Lázaro küzdelmeinek egyik legnehezebb napja volt – mindig nagyon erősen, foggal körömmel küzdött, néha túlságosan is erősen. Aznap sokáig, déltől egészen este kilencig eltartott, mire az egyik vénájához rendesen hozzá tudtak férni, hogy elaltassák, és bekössék a katétert, hogy elkezdhessék a kemót. Lázaro mindig aludt a kemoterápia alatt. Ez volt az egyetlen módja, hogy ne szaggasson szét közben semmit. És akkor az a szép kis angyalka, Gabi meglátta Lázaro szenvedését, és nem mozdult mellőle, csak énekelt neki, és amikor az anyja hívta, azt mondta neki: anya, imádkoznom kell Lázaróért. Biztos vagyok benne, hogy nyert ügyünk volt, amikor Gabi imái felértek az égbe”.

„Az anya az utolsó kemoterápia után ígéretet tett Pio atyának – örök védelmét kérve Lázaro számára –, hogy egy őt ábrázoló gyönyörű szobrot ajándékoz az O Caminho noviciátusának. 2017. januárjában tette Greicy Schmitt ezt a fogadalmat – és a szent szobra 2017. szeptember 23-án, emléknapján, a helyére is került” – olvashatjuk a Magyar Kurír írásában. Azóta a kisfiú teljesen felépült, és éli a többi gyermekhez hasonló életét.

Mi számít csodának?

Az eset kapcsán megvizsgáltuk, hogy a katolikus egyház rendelkezései szerint mi számít csodának, illetve az orvosi tudomány határát is kutattuk. A Magyar Katolikus Lexikon szerint a „csoda” tág értelemben mindaz, ami csodálkozást vált ki; szoros értelemben esemény, melyet Istennek a természet rendjét fölfüggesztő beavatkozása hoz létre. A csodák az Ószövetségben elsősorban Isten nagy tettei, amelyeket a nép érdekében véghezvitt. Az újszövetségi szent iratok Isten rendkívüli beavatkozásait erőnyilvánításoknak (dünameisz), jeleknek (szemeia) és csodálatos dolgoknak (terata, thaumazia) mondják. A napjainkban is bekövetkező csodák kapcsán a lexikonban pedig ezt az utalást találjuk: „A csodák megállapításánál elég a józan emberi tapasztalásra hivatkozni. A tudomány sem tudta még kideríteni, hogy a természet mire képes, de azt általában meg tudja állapítani, hogy adott körülmények között mire nem képes (pl. általában az emberi szó nem elegendő ahhoz, hogy egy vak visszakapja látását)”.

„Porszem létünk nem mindegy neki.”

A válaszok után kutatva megkerestük dr. Martos Levente Balázs atyát, a Központi Papnevelő Intézet rektorát is.

– Milyen támogató szereppel bír a megpróbáltatások – például betegség, haláleset – idején a hit? 

– A hit sajátos értelmezési keretet közvetít a világ dolgaival kapcsolatban. A hívő emberek általában értelmesnek látják a világot, és feltételezik, hogy Isten jó, és az ő kezében van a dolgok rendje, még ha ez pillanatnyilat nem is látszik. Szent Pál írta a Rómaiaknak írt levelében, hogy „az Istent szeretőknek minden a javukra válik” (vö. Róm 8,28). Ez a hívő ember alapmeggyőződése, még akkor is, ha neki is vannak sötét pillanatai, kétségei, bizonytalanságai.

A pszichológia nyelvén szólva a megpróbáltatásokkal, nehézségekkel is meg kell küzdenünk, át kell értelmeznünk a világot, el kell engednünk azt, ami eddig biztosnak látszott, és el kell fogadnunk azt, ami most éppen van. A hit ebben segít. Bizonyos értelemben, és persze akkor, ha érett, ha személyes, ha valódi, akkor segít a „megküzdés” folyamatában. Péter apostolnak például a saját bűnösségével kellett megküzdenie, a saját árulásának, gyengeségének tapasztalatával. Assisi Szent Ferenc az itáliai városok közti háborúkat látva döbbent rá arra, hogy ki kell lépnie addigi életformájából, és Istenre hagyatkozó, egyszerű életet kell élnie. Szent Maximilián Kolbe a koncentrációs táborban mutatta meg, hogy hisz a szeretetben.

Igazi hit gyakran éppen akkor születik bennünk, amikor a gödör aljáról nézzük a világot, és azt mondjuk: most minden más, amibe eddig kapaszkodtam, nem sokat ér. Jó, ha ilyenkor messzebb látunk, ha ilyenkor meghalljuk Isten szelíd hangját.

– Egy hívő ember számára mennyire választható el az orvosi eredmények sikere és a Jóisten gondviselő kegyelmének megnyilvánulása a beteg állapotának javulásában, gyógyulásában?

– Egy régi teológiai alapelv szerint rendkívüli vagy szokatlan eseteket látva előbb mindig a természetes magyarázatot érdemes keresni és fontolóra venni. Csak ha ez nem ad kielégítő választ, akkor gondoljunk Isten közvetlen beavatkozására. Istent ma nem úgy képzeljük el, mint egy láthatatlan bábmestert, aki hol így, hol meg úgy táncoltatja a világot. Amikor azonban azt szemléljük, hogyan él és fejlődik a világ, hogyan teszi lehetővé számtalan „véletlen” egybeesés, hogy egyáltalán életben maradjunk, elfog valami mélységes csodálat, megragad egyfajta titok tapasztalata.

A valóság mélyén titok van, ami több annál, amit egyszerűen még nem mondtunk el. A hit szemével éppen a megtehető, az ember által megtervezhető (máskor pedig fájdalmasan el is mulasztható) jó hordoz magában valami olyasmit, ami a rejtőzködő Isten jelenlétét feltételezve válik egészen érthetővé, ragyogóvá. Isten tehát általában nem úgy cselekszik, hogy felrúgja a világ szabályszerűségeit, hanem úgy, hogy a legmélyebben elfogadja és megerősíti azokat. Felszabadítja teremtményeit arra, hogy a lehető legtöbbet adják magukból, létük határán pedig odáig is eljussanak, ahová saját erejükből képtelenek lettek volna. Isten gondviselése tehát leggyakrabban éppen emberi eszközökön át működik. A hívő mégis olyasvalamit lát csodálattal, amit a nem hívő talán természetesnek gondol: „a dolgok éppen így alakultak”. Véletlen? Gondviselés? A hit egyik alapállítása, hogy Isten személyesen kíséri a sorsunkat, porszem létünk nem mindegy neki.

– A kis Lázaro esetét ismerve ön szerint valóban beszélhetünk egy újabb, Pió atya nevéhez köthető csodáról? 

– Úgy sejtem, hogy Lázaro történetét mondjuk egy szentté avatási eljárásban nem minősítenék csodának. Itt ugyanis nagyon szigorú elveket követnek, az isteni gondviselés és beavatkozás nagyon egyértelmű jeleit keresik, azokat a helyzeteket, ahol Isten ereje a nyilvánvaló emberi tehetetlenségben mutatkozott meg. Ugyanakkor nem lep meg, hogy a kisfiú szülei csodáról beszélnek: ők megcsodálják gyermekük gyógyulásában Isten jóságát, az őket imádságra biztató ismerős szavában Pió atya jelzését. A hit objektív tényekre épül, de soha nem lép fel kényszerítő erővel. A jónak, szépnek, igaznak láttán is megmozdít minket, és arról kérdez, hihetünk-e még abban, hogy a világ csak úgy van, hogy nem érdemes remélni, hihetjük-e még, hogy jobb hit nélkül élni? Azt hiszem, hogy az emberi élet igazán nagy pillanataiban ezekre a kérdésekre mindannyian talán könnyes szemmel ráznánk a fejünket.

Magyar csoda

Az eset kapcsán, hadd emlékezzünk meg egy magyar szentről, aki legfőképpen a szemorvoslásban végzett fáradhatatlan munkát. Boldog Batthyány-Strattmann László orvos (1870–1931), a „szegények hercege”, nem csak a beteg szemeket gyógyította, de arra is gondja volt, hogy a hit szemeit is Istenre fókuszálja. Őt 2003. március 23-án II. János Pál pápa avatta boldoggá. Hozzá fűzhető egy 1989-ben történt csoda. Egy előrehaladott, áttételes rákbetegségben szenvedő beteg orvosilag megmagyarázhatatlan módon, hirtelen meggyógyult. Ezt a csodás gyógyulást 12 év után a római Orvosi és Teológiai Bizottság hitelesnek fogadta el, és részévé vált a szenttéavatási perének. 

Kiemelt képünk forrása a pixabay.com

További források: magyarkurir.hu, archiv.katolikus.hu