Átlagosan 310 ezer forint adót spóroltak tavaly a gyermekes családok

Több mint 310 milliárd forinttal támogatta tavaly az állam adó- és járulékkedvezmény formájában a legális keretek között dolgozó és gyermeket nevelő szülőket – tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t.

Kiemelte: évről évre egyre több pénz marad a kisgyermekeseknél. 2011-hez képest majd megduplázódott a kétgyermekes családoknál hagyott összeg nagysága. Míg 2011-ben 66,6 milliárd forint maradt az érintetteknél, addig 2018-ban már 128,7 milliárd forint. Az összeg jelentős emelkedésének az oka többek között az a kormányzati intézkedés volt, amely 2016 és 2019 között megduplázta a kétgyermekesek családi adókedvezményét – tette hozzá.
Izer Norbert megjegyezte, hogy 2019-ben teljesedett ki a közel 400 ezer kétgyermekes szülőt érintő kedvezményrendszer, amely idén már havi 40 ezer forintot hagy az érintetteknél.

Elmondta: még erőteljesebb a növekedés a legalább három gyermeket nevelő családoknál, ami hét év alatt 61,9 milliárd forintról több mint 132 milliárd forintra nőtt 2018-ban. A növekedés oka ebben az esetben is – a jelentős bérnövekedés mellett – egy kedvező kormányzati intézkedésre vezethető vissza. 2014-ben lépett életbe ugyanis az a rendelkezés, amely lehetővé tette, hogy a szülők a személyi jövedelemadójuk mellett a járulékaikat is csökkenthessék. Tavaly ezen a címen összességében 58,7 milliárd forint maradt a családoknál – mondta.

A családi adókedvezmények rendszerének kiszámíthatósága és nagyvonalúsága népesedési szempontból is lényeges lépés lehet – szögezte le az államtitkár.

A személyi jövedelemadó bevallási adatai szerint a gyermekvállalás többletköltségeinek enyhítésére

2018-ban 312,5 milliárd forint maradt a családoknál, 24,4 milliárddal több, mint 2017-ben.

Jövőre ez az összeg még magasabb lesz, a Pénzügyminisztérium számításai szerint mintegy 380 milliárd forint. A növekmény részben a legújabb kedvezmény hatása, a családvédelmi akcióterv részeként 2020 január 1-től egyetlen forint személyi jövedelemadót sem kell fizetniük a legalább négygyermekes édesanyáknak – hangsúlyozta Izer Norbert.

MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre