Novák Katalin: a gyermekvállalás értékkérdés

A családok támogatása, megerősítése nem csak az anyagiakról szól, a gyermekvállalás, a családalapítás pedig kulturális és értékkérdés - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a III. Budapesti Demográfiai Csúcs pénteki napján.

Novák Katalin a konferencia céljának nevezte, hogy családbarát megoldásokat kínáljanak a demográfiai problémákra, ezért olyan embereket hívtak meg, akik a családokban látják a megoldást.

Kiemelte: a tanácskozáson olyan igazi szövetségek kezdtek kibontakozni, amelyek eredményeiről két év múlva, a követező rendezvényen már beszámolhatnak a résztvevők.

Külön méltatta a konferencián fellépő Snétberger Ferenc gitárművészt, aki Kárpát-medence-szerte keresi és találja meg a fiatal – elsősorban roma – tehetségeket, akiket a kormányzat által évek óta támogatott iskolájában nemcsak zenére, hanem „életre is tanít”.

Előadásában Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára sorsdöntő kérdésnek nevezte a családok ügyét, kiemelve: a családpolitikát nem zárhatja korlátok közé a politikai korrektség, tabuk nélküli, őszinte párbeszédet kell folytatni.

Hangsúlyozta: a szükségszerű támogatások megadása mellett arra is figyelni kell, hogy a nyilvánosság egésze is családbarát legyen, amihez példaképek kellenek.

Őszintén kell beszélnünk a családok megtartó szerepéről, az azt fenyegető veszélyekről. Ki kell mondanunk, hogy a család nem lehet ideológiai kísérletek terepe – fogalmazott Dömötör Csaba, megemlítve, a kormányzat sosem csinált titkot abból, hogy a bevándorlással szemben a gyermeket nevelő családok célzott támogatásában látja a jövőt.

Hozzátette: ez a kiállás Magyarországon magától értetődőnek tűnhet, de ez nincs így Európa minden államában, különösen a baloldalon.

Az államtitkár felsorolta a kormányzati kommunikáció, benne a nemzeti konzultáció eredményeit. Hangsúlyozta azt is, hogy a gyermektelenektől a nagycsaládosokig mindenkinek az élethelyzetét figyelembe kell venni.

Ami az eredményeket illeti: „büszkék vagyunk arra”, hogy a mostani kormányzat alatt több lett a házasság, kevesebb a válás, és javult a gyermekvállalási hajlandóság – fogalmazott, elismerve, hogy utóbbi terén még sok a tennivaló.

Megemlítette: le kell folytatni az új digitális technológiákkal, azok családra gyakorolt hatásával kapcsolatos vitákat is. Ebben a kérdésben ma még előreláthatatlan veszélyekkel kell felvenni a küzdelmet – fűzte hozzá Dömötör Csaba.

Szánthó Miklós, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány elnöke azt emelte ki: mintegy 450 médiumot összefogó társaságuk egyik célja, hogy természetes értékként mutassa be a férfi és nő kötelékén alapuló házasságot és a családot, és védje ezeket.

Ma már sajnos azt is védelemben kell részesíteni, ami magától értetődően normális – fogalmazott, a média életmodell-közvetítő szerepét, „a puha meggyőzést” emelve ki, hangsúlyozva, hogy „a család megvédése ma nem kis feladat”.

Az a mód, az az út, ahogy mi éljük az életünket itt, Közép-Európában, átfogó támadás alatt áll – jelentette ki, mondván, „a progresszió harcosai, a liberálisok, a valódi szabadság helyett a szabadosság ígéretével kecsegtetik az embereket, az egyéni érdekek és egyéni vágyak korlátlan kibontakoztatásának kívánalmával”.

Kijelentette: a magunkon uralkodni tudás képessége, élménye vezet el a valódi szabadsághoz, az mutatja meg, hogy valódi urai vagyunk az életünknek, hogy nem keverjük össze a boldogságot az élvezetekkel.

„Nekünk ellen kell állnunk, fel- és meg kell mutatnunk, akár ilyen remek konferenciák révén is, őseink bölcsességét, hogy szüleinknek igaza volt”, hogy a nagybetűs Nyugat, Európa és Magyarország jövője nem a migrációban, nem a humanoid robotokban, hanem “bennünk, családjainkban van” – mondta Szánthó Miklós.

Habsburg-Lotharingiai Eduard, Magyarország Apostoli Szentszéknél és a Szuverén Máltai Lovagrendnél akkreditált nagykövete arról beszélt:

a lelke mélyén mindenki családra vágyik, ezért pozitív példák megmutatásával lehet népszerűsíteni az intézményt.

Azt mondta: a közösségi médiából érkező támadások nem viszontcsapással, hanem beszélgetést, megértést keresve kezelhetőek a legjobban. 

 

Forrás: MTI. 

Nyitóképünkön Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az Erzsébet-táborokról tartott sajtótájékoztatón a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Táborban 2019. június 25-én. Fotó: MTI, Bodnár Boglárka.

Iratkozzon fel hírlevelünkre