Német árnyék Lengyelország fölött
A cikk szerzője felidézi: „Az elkeseredett lengyel ellenállás – és a német propaganda – szülte meg a mítoszt a német tankokra rontó lengyel lovasokról, mely történet azonban ebben a formában nem igaz. (Lengyel lovasegységek valóban rátámadtak német gyalogosegységekre, akiket német páncélautók mentettek fel, mérsékelt veszteséget okozva a lengyel erőknek.) Ezt követően a Szovjetunió, mely Németországgal augusztus 23-án megnemtámadási szerződést írt alá, kelet felől megszállta Lengyelországot szeptember 17-én. A két totalitárius diktatúra hadserege szeptember 19-én Breszt-Litovszknál találkozott; Varsó egy mindent elsöprő német bombázás után szeptember 27-én megadta magát: majd a lengyel katonai ellenállás összeomlott, és az utolsó, ellenállást tanúsító lengyel egységek október 6-án megadták magukat”.
A Szovjetunió és Németország felosztotta Lengyelországot, melynek maradéka a Lengyel Főkormányzóság alá került, krakkói székhellyel. Lengyelország megszállása egyike volt a legszigorúbb német megszállásoknak: a főkormányzóság fennhatósága alatt az önrendelkezés minden formája tilos volt a lengyeleknek.
Lengyelország megszállásának magyar vonatkozása, hogy a magyar kormány a német területi ígéretek ellenére sem volt hajlandó részt vállalni a hadműveletben, sőt a megszállást követően lengyel menekültek tömegeit fogadtuk be. A lengyel emigráció olyan jól megtelepedett hazánkban, hogy amikor 1944. március 19-én Magyarországot megszállták a németek, a Gestapo kiépült lengyel ellenállási hálózattal – rádióállomással, irodákkal – találkozott Budapesten. Jellemző módon azonban a ’39-es német agressziónak akadtak hazai kiszolgálói is, akik a germán erő hódolatának oltárán a hagyományos lengyel–magyar barátságot is készek voltak feláldozni. Mein Kampfjában Hitler egyértelműen alsórendű népként utalt a lengyelekre, országukat francia bábnak nevezve, és ismert, hogy a magyarokról sem vélekedett jobban.
Alfred Rosenberg birodalmi vezetővel beszélve Hitler szeptember 29-én kijelentette, hogy a lengyelek „vékony német réteg”, alatta pedig „borzalmas zsidó massza”. A Führer október 17-én tűzte ki célul, hogy a lengyel zsidókra és a lengyel elitre egyaránt le kell csapni. Mint Saul Friedländer könyvében részletezi, lengyelek ezreit végezték ki, további ezreket küldtek Németországba kényszermunkára, másokat pedig a főkormányzóság területére toloncoltak. Leni Yahil történész szerint Hitler sosem titkolta, hogy Lengyelország lerohanása csupán az első lépés volt a Nyugat leigázása felé.
Konstanty Gebert lengyel zsidó újságíró okkal jegyezte meg 2014-es tanulmányában, hogy a lengyel sértettség bizonyos kérdésekben jogos: elvégre valóban nem lehet lengyel állami kollaborációról beszélni, valóban nem volt lengyel Quisling, és valóban meghalt több mint hárommillió lengyel a második világháborúban. Ennek ellenére azoknak is igazuk van, akik felhívják a figyelmet: a német megszállás alatt igenis akadt példa kollaborációra a civil lakosság részéről. Ez az összetett helyzet máig vita tárgya a lengyel és más nemzetek történelemképe között.
A teljes írás itt olvasható.
Fotó: unsplash.com
