Politikai célú, szervezett gender-érzékenyítés zajlik Lengyelország nagyvárosaiban

A liberális baloldal és az LMBTQ mozgalmak általában nem fogadják túl jól, amikor társadalmi érzékenyítési törekvéseik ellenére az egyház nem hódol be nekik, megvonva támogatásukat tőlük ideológiájuk hirdetésében. Lengyelországban a gender-érzékenyítés találkozott a liberális baloldal politikai céljaival, az összeborulás egyetlen valódi oka pedig nem más, mint az október 13-i lengyel parlamenti választások számukra legkedvezőbb kimenetele. Ennek eszközéül az egész országban hirdetni próbálják szélsőséges ideológiájukat, például az oktatás területén, így szerezve meg a társadalom támogatását. A lengyel katolikus egyház azonban megálljt parancsolt: nyíltan felhívták a figyelmet, és óva intették a szülőket az iskolákban történő érzékenyítő gender-nevelés veszélyeit illetően. Vállalva a támadások kereszttüzét, egyre több püspök áll ki a mellett, hogy az LMBTQ-nevelésnek nincs helye az iskolákban.

Mint azt korábbi cikkünkben megírtuk, Marek Jędraszewski krakkói érseket erős támadások érték egy, a Varsói Felkelés 75. évfordulóján tartott szentbeszédében elhangzott megjegyzéséért, miszerint

ma már nem a vörös pestisben, hanem a szivárvány színeiben van jelen az emberiség romlása.

Természetesen a lengyel baloldal, beállva az LMBTQ mozgalom mögé, nem hagyhatta szó nélkül, hogy a katolikus egyház, ragaszkodva törvényeihez, értékrendjéhez és hitéhez, nem hódol be a liberális áramlatoknak, így éles bírálatok érték Jędraszewski érsek kijelentését. Az ügy hatására több ezer hívő vonult utcára, támogatva püspöküket, arra biztatva őt, hogy ne torpanjon meg a Szentíráson alapuló igazságról való hitvallásban; emelje fel hangját Lengyelország értékei mellett, amik egyben a kereszténység értékrendjének részét is képezik. 

Egyre többen mondanak nemet

A hívők sokasága mellett egyre több püspök és egyházi személy is kiáll Jędraszewski érsek állásfoglalása mellett. Dominik Duka bíboros, prágai érsek, Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek, a szlovák katolikus püspöki konferencia elnöke és Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is támogatásáról és szolidaritásáról biztosította Marek Jędraszewskit, tiltakozva az ellen, hogy a gender-ideológia támogatói (akik között sajnálatosan sok LMBT-aktivista is van) megpróbálják kierőszakolni, hogy az általuk választott életstílust egyenrangúnak és mindenekelőtt erkölcsileg helyesnek tekintse az egyház.

A történetnek azonban itt még nincs vége: a lengyel püspökök ugyanis

határozottan óva intik híveiket az erkölcsi értékekkel ellentétes iskolai szexuális neveléstől.

Ahogyan az a Magyar Kurír írásából kiderül, Lengyelország egyes iskoláiban újfajta kurzusokat vezettek be a szexuális nevelés területén, melyek célja az eltérő szexuális irányultsággal rendelkezők elfogadtatása a diákokkal. 

A lengyel püspökök felszólaltak a gender-ideológia iskolákban történő oktatása ellen. Kép forrása: Vatican News.

Kifelé az iskolákból!

A lengyel püspökök óvják a szülőket attól, hogy  megengedjék gyermekeiknek az ilyesfajta kurzusokon való részvételt, mivel álláspontjuk szerint ezeknek az óráknak a

célja a homoszexualitás, a genderelmélet és a fogamzásgátlás témáival kapcsolatban az erkölcsi értékekkel ellentétes nézetek népszerűsítése.

Marek Mendyk püspök, a lengyel püspöki konferencia nevelési bizottságának elnöke szerint a családoknak ébereknek kell lenniük, megfelelően kell tájékozódniuk az említett kurzusok tartalmáról és szervezőiről. A püspök határozottan kijelenti: a szülők legyenek tudatában, hogy a gyermekek nem vehetnek részt ezeken az órákon a szülők vagy a törvényes gondozók beleegyezése nélkül, a részvételre senki nem kötelezheti gyermekeiket.

Természetesen az újfajta kurzusok célja az lenne, hogy az eltérő szexuális irányultsággal rendelkezőket érő diszkrimináció ellen érzékenyítsék a fiatalokat, azonban a püspökök szerint a pozitív és bölcs szexuális nevelésnek objektívnak és függetlennek kell lennie bármiféle ideológiától, illeszkednie kell a szeretetre és a kölcsönös önajándékozásra nevelés kontextusába, továbbá a diákok életkorához is alkalmazkodnia kell.

Mi történik valójában?

A fent említett folyamatok nem a véletlen művét képezik és csak részben a jelen korszellemének termékei. Hátterükben főként a lengyel politikai ellenzék törekvései állnak, akik az LMBTQ mozgalmakkal karöltve próbálnak társadalmi támogatottságot és választási győzelmet szerezni maguknak. Bese Gergő atya a Vasarnap.hu megkeresésére átfogóan mesélt arról, mi is zajlik pontosan Lengyelországban, hiszen sokszor csak az éppen aktuális történésekről olvashatunk a média különböző felületein. 

– Október 13-án parlamenti választások lesznek az országban, amelynek a tétje óriási – kezdi a magyarázatot Bese Gergő. – A jelenleg kormányzó PiS (Jog és Igazságosság) egy nemzeti, keresztény és az egyházzal igencsak szorosan együttműködő párt, amely nagyon komoly eredményeket felmutató kormányzást tudhat maga mögött. Ezzel szemben a PO (Polgári Platform), egy liberálisabb jobboldali párt, melynek az elnöke a korábban miniszterelnöki tisztséget is betöltő Donald Tusk, aki egyben az Európai Tanács elnöke is. Vagyis a PO tekintetében egy liberális, sokkal szabadelvűbb felfogású, magát azonban jobboldalinak definiáló pártról van szó. A két párt küzdelme mellett sajnos felütötte a fejét egy Tavasz Mozgalom nevű egyesülés, melyben a legveszélyesebb liberális ideológiák csúcsosodnak ki, például a gender-elmélet. Törekvéseik között

újratárgyalnák a lengyel-vatikáni szerződést, megszüntetnék az iskolai hitoktatást, abortuszliberalizációt vezetnének be, felülvizsgálnák az egyház és állam kapcsolatát, valamint minden, ami keresztény és nemzeti, esküdt ellenségei ennek a pártnak

– fejti ki a lengyel viszonyokat jól ismerő katolikus pap. 

A legnagyobb gond az, hogy a PiS bár erősebb, azonban a PO mellé odaállt a Tavasz, így félő, hogy együtt képesek lennének kormánytöbbséget alkotni. Az Európai Parlamenti választásokon a teljes ellenzéki összefogás kevésnek bizonyult. Lengyelország egy erős ország, hiszen Nagy-Britannia kiválásával Németország, Franciaország, Spanyolország és Olaszország után az erősorrendben ötödik helyen következnek, viszont az erős államok sorából éppen a maga konzervatív szemléletével, illetve kelet-európaiságával lóg ki.

Lengyelországot ezért óriási támadások érik azoknak a nem-kormányzati szervek a részéről (különösen a Soros-csapattól), akik most a kereszténységen keresztül kezdik puhítani és gyengíteni a kormányt.

– Ezt csinálták már az Európai Parlamenti választások idején is: botránykeltő videót késztettek arról, hogyan és miként molesztáltak papok gyerekeket harminc-negyven évvel ezelőtt. Ez nagyon komoly törést jelentett az egyháznak, a püspöki kar bocsánatot is kért a lakosságtól, illetve rendkívül szigorú belső vizsgálatot indított. A botrány időzítésével a szervezetek gyengíteni akarták a PiS-t, ami nem sikerült, de zsigerbe talált a tőr, amelyet belé döftek – teszi hozzá Bese Gergő. 

Elkezdődött az LMBTQ szervezett térhódítása 

Ezután jöttek a melegjogi szervezetek minden lengyel nagyvárosban történő felvonulásai augusztusban, ami a lengyelek egyik legszentebb hónapja. Ekkor régi hagyomány szerint alkoholtilalom van, valamint ilyenkor, Nagyboldogasszony ünnepén (augusztus 15.) indulnak a legnagyobb zarándoklatok Czestochowa felé, a lengyelek nemzeti kegyhelyére, augusztus 26-án pedig Lengyelország királynőjére emlékeznek.

Ezekben a napokban több százezer ember van úton zarándokként az egész országból. Varsóból például tíz napon át tartanak a gyalogos zarándokok Czestochowába, méghozzá több ezren. Az aktivisták éppen ekkorra időzítették a felvonulásokat. A püspöki kar több tagja felszólalt ezek ellen, a liberális megmondóemberek ezeket a nyilatkozatokat pedig kiforgatva homofóbnak és szélsőségesnek titulálva jelentették meg a világsajtóban.

Lengyelországban is kezdetét vette az erőszakos érzékenyítés (a képen: krakkói utcakép).

A lengyel választási szabályok, illetve törvények szerint a nagyvárosoknak és a vajdaságoknak nagyon komoly autonómiájuk van. A lengyel nagyvárosok többsége ellenzéki irányítású, ezért az olyan városokban, mint Varsó, Gdańsk, Poznań, Wrocław,

a helyi önkormányzat könnyedén engedélyezheti, hogy az oktatási rendszerükbe akár a gender, akár más hasonló szélsőséges vagy devianciát propagáló ideológia betegye a lábát.

– Ezek a szakpolitikai kérdések nem tartoznak közvetlenül a kormány alá, mint például Magyarországon – hívja fel a figyelmet az atya. A legnagyobb gond pedig az, hogy ezek az önkormányzatok a liberális ellenzék kezében vannak. Éppen azért szólalt fel határozottan a katolikus egyház, mert

olyan dolgokat akarnak ráerőltetni az iskolákra, amelyeket a szülők sem támogatnak.

A fő cél a kormányzat gyengítése, hiteltelenítése az egyházon keresztül

A gender-oktatás nagyon erős szülői ellenállásba ütközik, de tudni kell, hogy a nagyvárosokban sokkal liberálisabb felfogásúak az emberek, ezért nagyon sok helyen táptalajt is kapnak az LMBTQ-törekvések. A püspökök ezért is kérték a lakosság segítségét, mert ők tudják lokálisan, helyben felemelni a hangjukat ezek ellen az őrültségek ellen. 

Bese Gergő végül összegez: a végső cél az október 13-i választások eredményének befolyásolása, erre lehet felfűzni mindent: elkezdődött az Európai Parlamenti választásokon a katolikus egyházat támadó videóval, ezt követően  pedig a teljes augusztus a meleglobbié. Ezzel párhuzamosan a nagyvárosokban szabad utat engednének az iskolákban a különböző gender-ideológiák és transzneműség propagálására, népszerűsítésére.

– A püspököket óriási támadás érte az EP-választások idején, ekkor történt részükről bocsánatkérés, valamint egy nagyon komoly vizsgálat és preventív megmozdulás, a második nagy támadást pedig a meleglobbi jelenti az egyház ellen, amiért az felemeli a szavát a hagyományos családmodell mellett. A legújabb, harmadik támadás, hogy az oktatásba is be akarják vonni ezeket a szélsőségeket, és ez az, ami ellen felemeli az egyház a szavát – erősítette meg Bese Gergő atya. 

 

Képek forrása: Vatican News, unsplash.com 

Iratkozzon fel hírlevelünkre