Életről, halálról szóló kérdések vannak napirenden Európában
A neves kutató és politológus egy korábbi írásából kiindulva, amely az európai parlamenti paletta új törésvonalaira hívta fel a figyelmet, most tovább viszi a gondolatot és konkrétan a 2019-es választásokra fókuszálva vizsgálja a viszonyok alakulását.
Írásában a szakértő kiemeli, „a változások első és leglátványosabb jele a hagyományos bal- és jobboldali néppártok meggyengülése az Unióban. Ez egyaránt vonatkozik a szocialista-szociáldemokrata, illetve a konzervatív-kereszténydemokrata pártokra, de látványosabb a baloldali pártok esetében.” Emlékeztet rá, hogy Németországban a Szociáldemokrata Párt (SPD) a szavazatok 15 százalékát szerezte meg, ami történelmi mélypontot jelent a párt számára. A volt francia elnök, Francois Hollande szocialista pártja alig valamivel több mint 6 százalékot ért el a mostani választásokon, ami a teljes összeomlásukat vonta maga után. De hasonló csónakban evez az angol Munkáspárt és a Magyar Szocialista Párt is.
Elemzésében a politológus kitér arra is, hogy a jobboldali néppártok sem voltak sokkal sikeresebbek a baloldaliaknál. Például a francia Republikánusok alig 8 százalékot értek el, ami óriási visszaesés, hiszen eddig soha nem voltak 30 százalék alatt. A spanyol Néppárt sem járt sok sikerrel az idei megmérettetésen, illetve az angol Konzervatív Párt (Toryk) is nagy vereséget szenvedett, ami főként a brexit körüli viharoknak tudható be.
Mindezek következtében az Európai Néppárt (az eredetileg jobbközép, kereszténydemokrata frakció) 35 mandátummal, míg a szocialista-szociáldemokrata frakció szintén 35 mandátummal kevesebbet szerzett, mint 2014-ben. Ezzel egyidejűleg erősödtek a liberálisok és az úgynevezett eurorealisták: a liberális frakciónak most 108 képviselői helye van, 39-cel több, mint 2014-ben, a zöldek 23-mal tudták növelni képviselőik számát (legfőképpen a német eredmények miatt), az európai kommunisták frakciója pedig 11 fős veszteséget könyvelhetett el – írja a politológus.
Fotó: pixabay.com
A másik oldalon erősödtek a szuverenisták – derül ki a Magyar Nemzetben megjelent írásból: a Nemzet és Szabadság Európája frakció 36-ról 73-ra növelte képviselőinek számát, a frakció új neve: Identitás és Demokrácia. Az Európai Konzervatívok és Reformisták 61 mandátumot gyűjtöttek össze, az alakulat leginkább meghatározó pártja a lengyel Jog és Igazságosság.
Az összesítésből láthatjuk, új politikai megosztottságok jönnek létre, amelyek ugyan nem szüntetik meg, de maguk alá rendelik, felülírják az évtizedek óta megszokott szembenállásokat. A konkrétumokat tekintve pedig kitűnik, hogy a visegrádi négyek kormányai négyféle irányzatot képviselnek: a lengyeleknél konzervatív, a cseheknél liberális, a szlovákoknál szociáldemokrata, míg nálunk nemzeti-kereszténydemokrata kormányzat van – ennek ellenére ezek az országok mégis egyre hatékonyabban működnek együtt több területen is. Erre a politológus magyarázata az, hogy a hagyományos bal-jobb tengelyen belüli ellentéteket felülírja a birodalmi unióval szemben a nemzeti szuverenitás, a közös gazdasági érdekek, a bevándorlás elutasítása, a keresztény kultúra védelme.
A másik oldalról a néppárti csúcsjelölt Manfred Weber, illetve más néppárti vezetők is nyilvánvalóvá tették, hogy a többség megszerzése érdekében a baloldali, liberális és zöld frakciók felé orientálódnak. A valaha jobboldali néppárti fősodor számára is elsődlegessé vált az egyre több Európa (lásd: szuperföderális unió), a bevándorlás menedzselése és a kevert népességű Európa, mint a „szép jövő” iránti elköteleződés. Ebben pedig ők nem számíthatnak másra, csak a balliberális pártokra és frakciókra.
Összességében jól látható, hogy a hagyományos baloldalt a zöldek váltják le, a hagyományos jobboldalt pedig a szuverenista pártok, s az ezek közötti világnézeti-szemléleti távolság gigászi.
„A politikai törésvonalak nem tompulnak, gyengülnek, ellenkezőleg, sokkal kiélezettebbé válnak. A hagyományos baloldalt a zöldek váltják le, a hagyományos jobboldalt a szuverenista pártok, s az ezek közötti világnézeti-szemléleti távolság gigászi. Európa jövője, a keresztény kultúra jövője, a migráció kérdése ugyanis olyan fajsúlyú kérdések, amelyek életről és halálról szólnak.
Ennélfogva ebben a megosztott, új Európában politikai háború bontakozik ki, s ebből mi, magyarok sem vonhatjuk ki magunkat – már csak azért sem, mert a politikai konfliktusok frontvonalában vagyunk. Mint oly sokszor történelmünkben”– jelenti cikkének végén Fricz Tamás.
A teljes írás itt olvasható.
