Orbán Viktor: csak egy Európa van

A magyar-német gazdasági kapcsolatok erősítésének szükségességéről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Sopronban, miután tárgyalt Angela Merkel német kancellárral.

Orbán Viktor és Angela Merkel a Páneurópai Piknik 30. évfordulóján ökumenikus istentiszteleten vett részt, majd kétoldalú megbeszélést folytatott.

Az ezt követő sajtótájékoztatón a miniszterelnök azt mondta:

„nem látni olyan eseményeket, amelyek megzavarnák a magyar-német kapcsolatokat, viszont vannak olyan tényezők, amelyek kikényszerítik a gazdasági együttműködés erősítését”.

Kiemelte: a gazdasági kérdések álltak a tárgyalások súlypontjában, hiszen Németország elsőszámú kereskedelmi partnere és befektetője Magyarországnak. Elmondása szerint a kétoldalú kereskedelmi forgalom minden évben rekordot dönt, a német befektetők a legmodernebb gyárakat hozzák Magyarországra. Hatezer Magyarországon működő német vállalat 300 ezer magyarnak ad munkát, és augusztus közepéig 17 új nagy német beruházásról született döntés – közölte. Továbbá megjegyezte: az elkövetkező időben újabb menetrendet állítanak össze a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről a szakminiszterek.

Sopron, 2019. augusztus 19. Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor miniszterelnök sajtónyilatkozatot tesz a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából tartott ökumenikus istentisztelet után a soproni városházán 2019. augusztus 19-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Kérdésre a kormányfő elmondta: Közép-Európa most már hozzáad az európai gazdasági teljesítményhez, ezért a hagyományos német-francia tengely kiegészül a közép-európai népek érdekeinek figyelembe vételével. Ez egy új folyamat, amely most teljesedik ki, és Közép-Európa súlya az európai döntéshozatalban folyamatosan nőni fog – tette hozzá.

Hangsúlyozta: Németország érti ezt a folyamatot, ezért a német-közép-európai kapcsolatoknak kitüntetett jelentősége lesz az európai egység fenntartásában.

Orbán Viktor elmondása szerint beszéltek a fejlesztési együttműködésről is Afrikában, mert a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, javítani kell Afrika népességmegtartó képességét, és ennek érdekében közös programokat finanszíroznak.

Kérdésre a kormányfő elmondta, hogy Közép-Európa országai sokakat, talán a nyugat-európaiakat is meglepő ütemben modernizálódnak és fejlődnek, mióta az EU tagjai lettek. A közép-európai régió felemelkedéséről lehet beszélni, és az európai egység jövője azon múlik, hogy levonják-e ennek konzekvenciáit – tette hozzá.

Ugyancsak kérdésre válaszolva Orbán Viktor kijelentette, hogy 30 éve azért bontották le a falakat, hogy a keletnémetek szabadok lehessenek és biztonságban élhessenek. Most pedig azért védjük a déli határt, hogy a németek továbbra is szabadságban, biztonságban élhessenek.

A határvédelem a kötelességünk, amelyet az eddigieknek megfelelően el fogunk látni, bár jó lenne, ha Brüsszel átvállalná a költségek egy részét – mondta.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyar határ védelme a magyar-német kapcsolatok egyik kulcskérdése, mert a migránsáradat nem ért véget, folyamatosan számolni kell a délről érkező nyomás növekedésével. Ausztriára és Németországra csak akkor nem zúdulnak rá az illegális bevándorlók, ha Magyarország védi a határait – jelentette ki.

A kormányfő úgy látja, a magyar demokráciát elmarasztaló vélemények politikailag elfogultak, ténybeli állításokat nem nagyon tartalmaznak. Azt ajánlotta, mindenki jöjjön Magyarországra személyes tapasztalatot gyűjteni, és akkor megérti, „hogyan élünk mi itt”. Egyre jobban teljesít Magyarország, ezért jó okunk van rá, hogy folytassuk, amit elkezdtünk – hangsúlyozta.

Orbán Viktor a Páneurópai Piknikről elmondta: bár 30 éve volt, nem veszített a fontosságából ez a nap, amely a berlini fal leomlásához vezető események kiindulópontja és Európa újraegyesítésének kulcspillanata volt.

Ez a nap akkor azért jöhetett el, mert sosem hittük el, hogy hosszabb távon létezhet két Európa. Csak egy Európa van, amelyet a szabadságszerető népek újraegyesítettek – hangsúlyozta a magyar kormányfő.

Sopron, 2019. augusztus 19.
Angela Merkel német kancellár az Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tett sajtónyilatkozat közben a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából tartott ökumenikus istentisztelet után a soproni városházán 2019. augusztus 19-én.
MTI/Koszticsák Szilárd

A Magyarországgal való kereskedelmi együttműködés fontosságát emelte ki Angela Merkel német kancellár is. A sajtótájékoztatón elmondta, hogy a megbeszélésen a jövőről, elsősorban az Európai Unió előtt álló kihívásokról esett szó.

A kancellár egyetértett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság jövőbeli elnöke azon elképzelésével, amely szerint az Európai Unió valamennyi tagállamát még jobban egyesítő politikára, „új startra” van szükség.

Angela Merkel utalt a gazdasági és a védelmi együttműködéssel, valamint a migrációval kapcsolatos kihívásokra, és közös megoldásokat szorgalmazott.

A tájékoztatón a kancellár ismét köszönetet mondott Magyarország lakosságának a határnyitásért és ezáltal a német egység helyreállításához való hozzájárulásáért.

Kiemelte, hogy a menekülteknek elsősorban ott kell segíteni, ahol a probléma keletkezett. Szerinte a schengeni szabad mozgást fenn kell tartani, ehhez viszont a külső határokat jobban kell védeni. Ez pedig akkor sikerülhet a legjobban, ha a menekülteket kibocsátó országokkal folytatják a párbeszédet és egyezményeket kötnek velük. A cél az, hogy mindenki maradhasson a hazájában – fogalmazott Angela Merkel.

A kancellár kijelentette, hogy szeretnék a tudományos, a kutatási és az innovációs együttműködést tovább erősíteni, ennek érdekében az illetékes miniszterek újabb találkozójára kerül sor.

Angela Merkel elmondta, hogy a kétoldalú tárgyalásokon szó esett a hadiipari együttműködésről, amelyet a két ország NATO-tagsága miatt rendkívül fontosnak nevezett. Nagy-Britanniával kapcsolatban érintették a Brexitet, amely a kancellár szerint olyan sajnálatos realitás, amelyet el kell fogadni. A lehető legjobb kapcsolatokat szeretnének ápolni a jövőben is Nagy-Britanniával – tette hozzá.

A kancellár a Nyugat-Balkánnal kapcsolatban geostratégiai szempontból és Európa jövőbeni egységét tekintve is fontosnak nevezte azt a kilátást, hogy a térség országai az Európai Unióba integrálódjanak.

Világgazdasági kérdéseket érintve Angela Merkel elmondta: a magyar kormányfővel egyetértettek abban, hogy meg kell akadályozni a protekcionista tendenciákat, és a többi között szükség van az Egyesült Államokkal és Kínával való kereskedelmi kapcsolatok erősítésére.

Sopron, 2019. augusztus 19. Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor miniszterelnök sajtónyilatkozatot tesz a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából tartott ökumenikus istentisztelet után a soproni városházán 2019. augusztus 19-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Kérdésekre válaszolva a német kancellár fontosnak nevezte a tagállamok egységes fellépésének szükségességét. Németország szeretne minden tagországgal szoros és bizalmon alapuló együttműködést. Utalt arra, hogy a következő uniós pénzügyi-költségvetési periódusban Magyarország és Közép-Európa érdekeit is képviselni igyekszik.

„Igazságos megoldásokra van szükség” – tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy Magyarország is figyelembe veszi a német érdekeket, és jó együttműködés várható. „Mindig kompromisszumokat kell találnunk, és ezt meg is akarjuk tenni” – jelentette ki.

MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre