Szakértő: új választás jöhet az olasz kormánykoalíció bukása után

Egy látszólag apró, beruházási ügy miatt új választás jöhet Olaszországban - mondta Szomráky Béla Olaszország-szakértő hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: az előrehozott választások lehetőségét Matteo Salvini belügyminiszter jelentette be, miután a nagyobbik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) benyújtott egy javaslatot a Torinó és Lyon között tervezett gyorsvonat (TAV) építésének leállítására. Ezt a kisebb kormánypárt, a Salvini által vezetett Liga nem támogatta.

A szakértő szerint a kormánykoalíciónak létre sem szabadott volna jönnie, hiszen a két pártnak szinte minden témában eltérő a véleménye. Egyedül a migrációs kérdésekben értettek valamennyire egyet, amely fő probléma volt a térségben, hiszen 2017-es felmérések szerint a tengeren keresztül érkezett migránsok 70 százalékát fogadta be Olaszország – magyarázta.

A Liga egy előrehozott választáson előnyösebb helyzetben lenne, mint az Öt Csillag Mozgalom, mivel a nagyobbik kormánypártnak a tavalyi választásokon mért támogatottsága megfeleződött, most csak 17 százalékos – mondta Szomráky Béla.

Iratkozzon fel hírlevelünkre