Nógrádi György: Salvini nélkül ma nem lehet kormányt alakítani

Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter, a Liga párt vezetője csütörtök este közölte: nincs mód az olasz kormánykoalícióban fennálló nézeteltérések rendezésére, így egyetlen lehetőség maradt, új választásokat kell tartani. A jelenlegi helyzetről Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük.

„Az elmúlt néhány hónapban alapvetően megváltoztak az olasz politikai erőviszonyok. Olaszországban 1945-től napjainkig átlagosan tízhavonta buknak meg a kormányok. A jelenlegi helyzetben az Öt Csillag Mozgalom azonban gyengébb” – mutatott rá lapunknak Nógrádi György.

A szakértő szerint nyilvánvaló, hogy Salvini arra alapozza stratégiáját, hogy mind a világ helyzete, mind abban az olasz erőviszony-rendszer megváltozott, és ebből kifolyólag van elvi esélye annak, hogy pártja abszolút többséget szerez. Erre Olaszországban gyakorlatilag még nem volt példa. Ha nem is járna teljes sikerrel, ám a Liga megelőzi az Öt Csillagot, még abban az esetben is a koalíció vezetőjeként, miniszterelnökként határozhatja meg a politikát, nem csak belügyminiszterként, mint most.

„Ugyanez a folyamat mindenhol végbemegy. Boris Johnson hasonló lépéseket tesz Nagy-Britanniában, a kérdés az, hogy túléli-e ő, és túléli-e Nagy-Britannia. Donald Trump az Egyesült Államokban készül a jövő évi választásokra, amit logikailag meg fog nyerni – és nem azért, mert olyan jó elnök. A demokraták az elmúlt három évben képtelenek voltak felépíteni egy sikeres elnökjelöltet. Trump gyakorlatilag a fehér középrétegekre épít, ami véleményem szerint most még elég lesz a győzelemhez. Később ez már kevés lesz hozzá, ugyanis néhány év alatt ezeknek a rétegeknek a létszáma jelentősen csökkenni fog.” – fejtette ki a biztonságpolitikai szakértő.

Hozzátette, hogy Németországban a szociáldemokrata párt esik szét, ahol tegnap határozták el, hogy új koalíciót akarnak a zöldekkel és a kommunista utódpárttal, a Die Linke-vel. A probléma az, hogy ez a három párt együttesen sincs többségben.

„Egész Nyugat-Európában és a világban is nagy mozgások vannak, és Salvini éppen erre játszik rá. Nélküle ma nem lehet Olaszországban kormányt alakítani.

Vagy megszerzi az abszolút többséget, vagy negyvenvalahány százalékot. Ha ellene összeállnak, papíron lenne kormány, csak éppen az a kormány napok vagy hetek alatt megbukna, mert annyira mások az alapvető céljaik, érdekeik és stratégiáik” – mondta.

Nógrádi György hozzáfűzte, hogy Nyugat-Európában a vezető politikusok és a meghatározó újságok már azt jelezték, hogy ha a Salvini győz, akkor új tárgyalásokat akar kezdeni az Európai Unióval. Horribilis, legalább 100 milliárd euró kölcsönt akar felvenni, és lehet, hogy kilép az eurózónából.

„Véleményem szerint ez ma nem reális. Lehet, hogy holnapután fölmerül, de ma nem. Azt azért látni kell, hogy Nyugat-Európa középerői félelemmel tekintenek arra a lehetőségre, hogy Salvini megnyeri a választásokat” – zárta gondolatait a szakértő. 

 

Kiemelt képünk forrása: MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi. 

 

Olvassa el az ügy hátterét is!

A legnagyobb olasz párttá előlépett Liga új leosztást kér