Vissza kell állítani az Akadémia elveszített presztízsét

Maróth Miklós, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot irányító testület frissen kinevezett elnöke a Magyar Hírlapnak adott hiánypótló témában interjút, melyben terítékre kerültek az elmúlt időszak vitái mellett az újraszervezett struktúra lehetőségei is. Az ellenzéki riogatás közepette jó, ha valaki pontos képet ad arról, mi is valójában a helyzet az MTA körül.

Maróth Miklós az interjú elején kifejti, a kormányzatban tudatosult, hogy a magyar tudomány vezető szerepe megingott a térségben, azonban, ha nem lenne optimista, nem vállalta volna el a feladatot, amellyel megbízták. Az Akadémia állami támogatása a rendszerváltozás óta nemigen változott, melyből 

jellemzően a baloldali kormányok inkább elvettek, a polgári kabinetek pedig hozzáadtak.

– A jelenlegi kormány most megemelte a támogatást, ezért cserébe pedig azt várja el, hogy a vizet ne lyukas hordóba öntse – fejti ki a kutatóhálózat elnöke. A testület sajnos bekerült a politikai játszótérre, ami nem tesz jót neki. A parlament megszavazta a kutatóhálózat különválasztását, a valóban releváns kérdés ezek után pedig az, hogy mit lehet kihozni az új helyzetből. 

Itt a lehetőség, hogy kialakítsunk egy olyan sikeres rendszert, amely megerősíti vezető szerepünket a régió tudományos életében.

Támadóinak és bírálóinak odacsípve Maróth Miklós megjegyzi, „tudom, méhkaptárba dugtam a fejem, ám az, hogy a tudományban eddig nem túl nagy eredményeket felmutató, annál nagyobb öntudattal rendelkező emberek kvázi halállal fenyegetnek, inkább csak növeli a munkakedvemet”.

A kutatási hálózat frissen megválasztott elnöke válaszul arra az ellenérvre, ami szerint a politika bele akar majd szólni a kutatásokba, hangsúlyozta, a kormányzati szándék mindenképpen a hálózat hatékonyabbá tétele, melyet kétségbe vonni a rosszhiszeműség jele.


Orbán Viktor miniszterelnök és Maróth Miklós akadémikus, az intézet igazgatója felavatja az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete épületét Piliscsabán 2019. április 9-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az ellenzéki és a nemzetközi sajtó vádjaira reagálva Maróth Miklós elmondta, nem tudja értelmezni e felvetéseket, ugyanis csupán a szervezeti forma változott meg, s ebben inkább a lehetőségeket kellene látni. Emlékeztetett rá, hogy

az elmúlt években a testület komoly presztízsveszteséget szenvedett a társadalomban, már az egyetemi szférában sem veszi körül egyértelmű tisztelet.

– Fontos lenne, hogy a magyar tudományosság kikerüljön a politikai konfliktusokból, és folytatódjon a békés kutatómunka. 

Akik a jövőért aggódva azt várják el az Akadémia elnökétől, hogy partizánháborúba kezdjen, a tudomány legfőbb károkozói –

jelentette ki az MTA-ról kiszervezett kutatóhálózat vezetője.

Maróth Miklós szerint több szereplő is igyekezett hecckampányt indítani Magyarország ellen, azonban a torzsalkodást ténylegesen csak az zárhatja le, ha elindul a munka az új feltételek között, és kiderül róla, hogy sikeres. A folytatással kapcsolatban elmondta, a munkát szigorúbban számon kell kérni, mint eddig, egyértelműsítve a követelményrendszert. 

A kutatás szabadsága azonban nem sérülhet, ráadásul a többletforrás akár érzékelhető béremelést, jobb viszonyokat is hozhat.

Az új vezetőség az intézmény működésének mihamarabb formát szeretne adni, valamint a bürokráciát nemzetközi mintára csökkenteni. 

Az interjú teljes hosszában a linkre kattintva olvasható el. 

Iratkozzon fel hírlevelünkre