KRESZ-tény

Tábla jelzi a közlekedőknek a templomot, továbbá a kiemelt sporteseményeket kiszolgáló járművek a buszsávban is haladhatnak – írja a Napi.hu a Magyar Közlönyben megjelent rendeletekre hivatkozva. Ha az elmélyülés és a lelki töltődés miatt egyházi közösséget keresünk, a jövőben könnyebben célba találhatunk.

Még jól emlékszünk, a gyurcsányi retorikában a vallás és annak gyakorlása olyannyira magányügynek számított, hogy azt vissza kellett volna szorítani a templom falai közé. Az új kormánydöntés értelmében az új KRESZ-tábla útbaigazít bennünket, hogyan tudunk találkozni Istennel a testvéri közösségben.

Ezzel lehetőségünk van könnyebben rálelni azokra a közösségekre, akik Isten imádásával magát a Teremtőt helyezik életük középpontjába. Az új táblák a vallási szertartások időpontját és a vallási közösség nevét is jelezhetik majd.

A tábla barna alapon fehér templomot ábrázol majd.

Forrás: Napi.hu; a kiemelt kép csak illusztráció

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre