A harag lehet, hogy rossz tanácsadó, de nem feltétlenül negatív érzés

Ma már a harag, még a szent harag is kiszorult az elfogadható (pozitív) hősök eszköztárából. A harag végleg negatív besorolást nyert – állapítja meg Gágyor Péter A kiérdemelt tragikum című írásában.

„Ki tudja, miért és mióta jellemzi modern gondolkodásunkat, életmódunkat és kreatív képzeletünket a tragikum kerülésének a szándéka. Ha lehet, elkerülnénk, elodáznánk a tragikus élmények hatását. Ha mégis kikerülhetetlenné válik, választanánk inkább a gyöngített (light) változatát. Elbeszélésmódunkban is, ha lehet, inkább parabolisztikus megközelítéseket alkalmazunk a durva valóság megfogalmazása helyett” – írja a szerző a Mandineren.

Valóban csak negatív lehet a harag? – teszi fel a kérdést, majd felidézi, hogy az ógörög dráma, az Élektra a szent harag dicsőítésével ékeskedik.

„Kényelmes, mai konzumszemléletünk és elvárásaink a tragikumot is kerülni igyekeznek. Még a tragikum nagy pillanatait saját világunkból kivetítjük, mások ügye és a katarzis pillanataiban legfeljebb az együtt érző szemlélő szerepébe bújunk, de semmi esetre sem kívánjuk magunkra venni(…). Eredetileg az egyetemes tragikum (nem a mellékcselekmények balszerencséje!) az élet drámai eseménye volt, és a művészi ábrázolásnak elkerülhetetlen és állandó következményévé vált. Mai kissé mézeskalácsos háznak remélt, képzelt (képzetünket olykor sznobizmussal leplezett) titkos, de elvárt világképünk húzódozik tőle. Mintha visszájára fordult volna az eredeti drámai szerkezettel szembeni gondolkodásunk” – jelenti ki.

Hangsúlyozza: „a tragikum az emberi gondolkodás megindítója. Megteremti a mitológiákat, isteneket, művészetet, tudományt. Az egész emberi műveltség origója”.

Mint fogalmaz: „elviselése maga az ember.  Látszólagosan sikeres megkerülése pedig szellemi devalválódás, kiürülés, a boldogtalanság maga”.

„A tragikum alakítja, formálja a művészetet és az alkotókat. Mind az opust létrehozókat, mind a megszólaltatókat. A felelősség kérdése a művek megszólaltatóinál nagyon összetett. Az emberi létnek és a művészeteknek is szüksége van tehát a kiérdemelt tragikumra. A tragikum megszólaltatóinak pedig elvitathatatlan hitelességre. Ez hordozza az emberi lét méltóságát. A kiérdemelt tragikum hiánya az értelmetlenné vált sors büntetése” – írja Gágyor Péter.

A teljes cikk a Mandineren olvasható.