Aggodalomra ad okot a német kancellár egészségügyi állapota

Angela Merkel német kancellárt néhány héten belül harmadszor fogta el remegés, most éppen Antti Rinne finn miniszterelnök fogadásán – írja a Spiegel német lap online kiadása.

Angela Merkelre szerdán a finn miniszterelnök katonai tiszteletadással egybekötött fogadásán tört rá a remegés. A felvételeken az látszódik, hogy a német himnusz közben lett rohama a kancellárnak. Ez pár héten belül már a harmadik ilyen eset.

Ulrike Demmer kormányszóvivő azonban tagadta, hogy Angela Merkel egészségügyi problémákkal küszködne.

A kancellár jól van

– erősítette meg többször is Demmer. Maga a német kancellár is azt mondta Antti Rinne finn miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján, hogy „nem kell aggódni”.

Merkel a remegéssel kapcsolatban korábban úgy nyilatkozott, annak kezelése még folyamatban van.

Legutóbb egyik miniszterének beiktatásán tört rá az ijesztő remegés. Az első, pár héttel ezelőtti esetet stábja a meleg időre fogta. Ekkor Angela Merkel az új ukrán elnököt, Volodimir Zelenszkijt fogadta. A második esetnél azonban már nem szabadtéren, hanem egy légkondicionált szobában tartózkodott a kancellár.

A német kancellár egészségügyi problémáiról korábban itt írtunk. 

Forrás: spiegel.de