Járóka Líviát és Dobrev Klárát is az EP alelnökévé választották

Járóka Líviát, aki már 2017 novembere óta alelnök, és akit ismét az Európai Néppárt jelölt a posztra, 349 szavazattal választották újra a strasbourgi plenáris ülésen. A szociáldemokrata frakció által jelölt Dobrev Klárát 402 képviselő szavazta meg. Mindkettejük jelöltségét már az első szavazási fordulóban jóváhagyta a testület.

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja közleményében azt írta: Járóka Lívia „az európai szegénység felszámolása, a roma polgárok integrációja, valamint a nők helyzetének javítása érdekében kifejtett munkásságával kivívta képviselőtársai elismerését, akik szavazatukkal támogatták az alelnökké választását”.

Közleményükben felidézték: Járóka Lívia 2004 és 2014 között az Európai Parlament képviselője volt, majd három év után, 2017 szeptemberében visszatért a testületbe. A fideszes politikus volt az EP első roma származású tagja, 2017 óta pedig annak első roma származású alelnöke – írták.

(Forrás: MTI)


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb