Felravatalozott homeopátia

A szent bogyók körüli vita nem új keletű. A homeopátia alapítója, Christian F. Samuel Hahnemann úgy vélte, hogy minden betegség alapja lelki eredetű. Az „új gyógyító művészet” alapjait az 1810-ben kiadott, A racionális gyógyítás organonja című könyvében fektette le. A fiatal orvost már 22 évesen bevezettek a szabadkőművesek páholyába, ahol kapcsolatba került a deizmussal. 

Hahnemann szerint a betegségeket csak „az emberi testet éltető szellemi erő” zavara okozza; a régi iskolát, vagyis a klasszikus orvoslást a homeopátia ellentétének nevezi. Felfedezései során ugyan hivatkozik a Teremtőre, aki lehetővé tette számára, hogy felfedezze a „gyógyító művészetet”, ugyanakkor munkásságának teológiai háttere ingatag lábakon áll, főként a kereszténység oldaláról szemlélve.

Jézus Krisztusról lehangoló véleménnyel nyilatkozott a homeopátia alapító atyja: „Korunk fontos jeleként értékelem azt a tényt, hogy Konfuciust olvashatjuk. A boldog lelkek országában hamarosan átölelem őt, az emberiség jótevőjét, aki a helyes úton vezet minket a bölcsesség és Isten felé, már hat és fél évszázaddal az előtt a Tévelygő [azaz Jézus] előtt.” 

A homeopátia még ma is ugyanazokon az elveken alapul, mint Hahnemann idejében, de már XXI. századi, „tudományos” nyelvezetet használ. Csakhogy kétszáz év elteltével még mindig nincs olyan természettudományos bizonyíték, amely megmagyarázná a homeopátia alapelveit – állapítja meg Emília Vlcková, a korábban éveken át homeopátiával foglalkozó szlovák orvos, aki a szerek mellékhatásaként krónikus, már-már félelmetes lelki elváltozásokat vélt felfedezni az általa kezelt betegekben.


Hirdetés

A jelenségre választ keresve Vlcková kapcsolatot talált a homeopátia és az okkultizmus között.

Kutatásai eredményeként megdöbbenve tapasztalta, hogy a homeopátiás műszerek működésük során mindenféle tudományos megalapozottságtól mentesek. A készülékekben nincs semmi – írja a doktornő –, és mégis működnek… akkor ez csak mágia lehet! És ami meglepőnek tűnhet, hogy ennek a tényét a homeopátiás készülékeket forgalmazók nem is tagadják.

Emília Vlcková úgy látta, hogy a homeopátia első számú elve – a hasonló hasonlót gyógyít – kísértetiesen hasonlít az úgynevezett utánzó mágia működési elvére.

Az EU-országok orvosi kamaráit tömörítő Állandó Orvosi Bizottság a homeopátiát jelenleg a tudományosan nem bizonyított alapelvekkel rendelkező módszerek közé sorolja. A homeopátiás alapelvek és klinikai vizsgálatok elemzése tükrében a világ fejlett országainak számos orvosi társasága elutasítja a homeopátiát mint irracionális és tudománytalan módszert – áll a cikkben.

Magyarországon a kormány intézkedései nyomán a patikusnak a homeopátiás gyógyszerről lebeszélő ajánlást kell adnia a betegnek. Írásban. Horváth Ildikó, az egészségügyért felelős államtitkár 2018 decemberében kifejtette, hogy a jövőben a homeopátiás készítményeket nem lehet majd gyógyszernek nevezni.

Forrás: Szeressétek Egymást! – katolikus evangelizációs magazin 30. szám

'Fel a tetejéhez' gomb