A Vörösmarty tér arcai

Vannak olyan terek Budapesten, amelyek az elmúlt 150 év alatt többet változtak, mint az azt megelőző többszáz évben. Ilyennek számít a Vörösmarty tér, amely volt már Theátrom piatcza, Harmincad tér, Játékszín tér, Séta tér, Német Színház tér, Színház tér, Régi Színház tér, Gizella tér, Károlyi Mihály tér, megint Gizella tér és végül 1926-ban kapta meg a ma is használt nevét. De nem csak a térburkolat, a padok és a kandeláberek változtak, hanem az épületek is.

Ha csak azt vesszük, hogy a 20. században mennyi városképet formáló esemény volt, nem is számít ez különlegesnek. Ugyanakkor annyiban különleges a Vörösmarty tér esete, hogy központi elhelyezkedéséből fakadóan minden korban jól dokumentálva lett. Így lehetséges, hogy ugyanabból a szögből össze tudtam rakni a Vörösmarty tér arcait.

A Német Színház klasszicista épülete 1837-ben. (Forrás: FSZEK)

Kevesen tudják, de a tér nyugati oldalán állt az egykori Német Színház klasszicista épülete. A színházat az 1838-as pesti árvíz megrongálta, majd 1847-ben egy előadás közben eltévedt röppentyű (tűzijáték töltény) miatt leégett. A helyreállításra az 1848-ban kitört forradalom miatt nem került sor, majd a Vigadót szétlövető Hentzi osztrák generális ágyúi is kárt tettek benne 1849-ben. A kiégett épület falai között működött vásárcsarnok és iskola is, később lebontották.

Az eklektikus Haas palota a Vörösmarty tér fénykorában. (Forrás: FSZEK)

A színház helyére épült fel 1870-es években a korabeli Pest egyik legszebb eklektikus épülete a Linzbauer István tervei alapján készült Haas Fülöp szőnyegkereskedő híres üzletháza. Az első két szinten volt a Haas-család szőnyegáruháza. A felső három emeleten bérlakásokat alakítottak ki. A Második világháborúban – hasonlóan a közeli Duna-korzó szállodasorához – egy úgynevezett „láncos bombasor” találta el, amely az épület teljes hosszában egészen a második emelet szintjéig beszakította a födémeket.

Parkoló a Haas palota helyén 1965-ben. (Forrás: Fortepan)

Jól szemlélteti a Haas-palota sorsa, hogy a második világégés után hogyan alakult a sok régi (főleg eklektikus) épület története Budapesten. Egészen 1959-ig (!) állt a kiégett palota a tér nyugati oldalán, majd 1959-ben, az akkorra már teljesen menthetetlen épületet lebontották és a helyén parkolót alakítottak ki. Mintha csak arra vártak volna, hogy életveszélyessé váljon és már érkezett a buldózer. Bevált módszer volt ez akkoriban…

Az ORI székháza az 1970-es években (Forrás: Fortepan)

Az 1960-as években elhatározták, hogy a parkoló helyén felépítik az ORI-székházat (ORI – Országos Rendező Iroda). Az ORI volt a felelős a koncertek szervezéséért és megrendezéséért. Így ők döntötték el, hogy mely zenekarok léphetnek fel és hogy hol lehetnek koncertek. A szocreál, kocka alakú jellegtelen épület 1971-re épült fel és 10 emelet magasan tornyosodott a Vörösmarty tér fölé. A legenda szerint az emberek annyira nem szerették az épületet, hogy a párizsi Élysée-palota paródiájaként Elizélt-palotának csúfolták – meg tudom érteni!

A futurista Vörösmarty No.1 épülete 2017-ben. (Forrás: www.tranzitblog.hu)

Az ORI székház csak 30 évig állt, 2001-ben Fazakas György és Jean Paul Viguier tervei alapján készült modern üveg irodaház áll a helyén. Vajon meddig húzza?

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre