Budapest anno és most

Gyermekkorom óta rajongok Budapestért. Ha időm engedi, járom a várost, és „emelt fővel” keresem azokat a városrészeket, épületeket, amelyeket a régi – háború előtti – fényképeken látok. Sajnálatos módon, amit a második világháború nem pusztított el, azt megtette 1956 és azt követő szocializmus.

Első fényképem 1937-ben készült a Szabadság téren. Magát a teret a hajdani Újépület helyén alakították ki, amely Pest-Buda legnagyobb középülete volt, és arról vált hírhedté, hogy az osztrákok ide záratták be a rebellis magyarokat. Az Újépület leghíresebb fogvatartottja Magyarország első felelős miniszterelnöke Batthyány Lajos volt, akinek a kivégzését az épület északkeleti csúcsában hajtották végre – ma itt áll az örökmécses.

Irredenta virágkompozíció a Szabadság téren 1937-ben. (Fotó Fortepan)

Miután a népharag eltörölte a föld színéről, az Újépület helyén létesült teret a szabadságról nevezték el, és a bele torkolló utcák névadóit a tizenhárom vértanú közül választották ki. Teltek-múltak az évtizedek, és a tér az egyik legnagyobb nemzeti tragédiánknak, a gyalázatos Trianoni békeszerződés által elszakított területeinknek és honfitársainknak emléket állító ereklyés országzászlónak, az elszakított területek allegorikus szobrainak és egy messze földön híres díszkertnek adott otthont.

A fenti képen látható, a történelmi Magyarországot és „magyar Hiszekegyet” mintázó alakzat minden eleme élő virágból készült. 1938-tól az újbóli nemzetegyesítést a virágkompozíció is követte: Felvidék, Kárpátalja, Észak-Erdély és Délvidék fehér virágszőnyeget kapott. Aztán jött a vörös horda, és nem kímélt sem embert, sem örökséget. A szobrokat és az országzászlót ledöntötték és elásták (talán néhány darabja ma is a föld mélyén található), a virágokat letiporták. És nem fogják elképzelni, hogy mi áll (még ma is!) a helyén: hát ez…

A központi szovjet hősi emlékmű 2017-ben. (Fotó: www.budapest-foto.hu)

A központi szovjet „felszabadítási” emlékművet 1945-ben állították pontosan a Nagy-Magyarország díszkert helyére, hogy nehogy eszünkbe jusson a több millió, önhibáján kívül kisebbségi sorba hajtott magyarról megemlékezni. Budapest nagyon sokat szenvedett az 1944-45-ös ostromban, Sztálingrád után a második leghosszabb csatában.

A harcok elülte után se áram, se víz, se étel, temetetlen halottak az utcán, romok mindenütt. De Vorosilov marsall utasítására 1 hónap alatt fel kellett építeni az emlékművet (és ezen kívül még számos másikat). A városi legendák szerint még orosz katonákat is temettek az emlékmű alá, hogy az emlékmű legitimitását kihangsúlyozzák. A szobor eltávolítását a rendszerváltás után többször is kezdeményezték, de ellentétben a főváros összes kommunista szobrával, ez a helyén maradt:

egy magyar-orosz államközi megállapodás értelmében nem lehet eltávolítani.

Érdekesség, hogy 2006-ban, az őszödi beszédet követő tévészékház elleni ostrom során a szobrot majdnem ledöntötték. Ezt követően rendszeressé váltak a szobor elleni támadások, így a rendőrség kordonnal vonta körbe és állandó védelemmel látták el. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a közelgő századik évforduló sem tudta előmozdítani, hogy a tér hű legyen nevéhez. De, ami késik, az nem múlik! Mert hiszünk egy Isteni örök igazságban, ámen.

Fecske Gábor László