Nógrádi: Salvini szerint még határozottabban kell fellépni a migránsok ellen

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága élesen bírálta szerdán a migráció visszaszorítását célzó olasz biztonsági csomagot, amely többek közt a migránsokat Olaszországba szállító civil hajók megbírságolását is előirányozza. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük.

Nógrádi György a Vasarnap.hu-nak elmondta, az Egyesült Nemzetek Szövetségében a tagok meghatározó része menekülteket kibocsátó ország. Azok a nemzetállamok, amelyek lezárták határaikat, és nem fogadták el az ENSZ ilyen jellegű állásfoglalásait – például Ausztrália, Egyesült Államok és néhány európai ország – e felosztás szerint a befogadó országok sorába tartoznak.

A szakértő szerint az európai országok jelentős hányada nem támogatja a bevándorlók befogadását. Ez kivált Közép-, Kelet- Európára igaz. – A nyugat-európai országok számára vonzó az olcsó munkaerő, és a munkaerőpiacon a hiánypótlást a migránsok befogadásában látják. A számok azonban ezt az okoskodást egyáltalán nem igazolják. Németországban a hivatalos kormányadatok szerint a bejövő migránsok mindössze 50 százaléka lesz hajlandó dolgozni öt év múlva – mondta a biztonságpolitikai szakértő.

– Olaszországban hagyományosan többpárti kormányzás folyik, a tapasztalatok szerint, ha egy kormány egy év alatt nem bukik meg, az komoly eredménynek számít. A jelenlegi helyzetben az európai parlamenti választásokat megnyerte a belügyminiszter vezette Északi Liga, és az 5 Csillag Mozgalom visszaszorult. A kormányválságot és az új választást ugyan sikerült elkerülni, de egyértelművé vált, hogy Olaszország legerősebb embere a belügyminiszter, Salvini – véli a szakértő.

Az SOS Méditerranée civil szervezet Aquarius nevű mentőhajója  Fotó: MTI/EPA/SOS Méditerranée/Kenny Karpov

Nógrádi György hozzátette, Salvini tájékoztatása szerint a migránsok több mint 90 százaléka gazdasági menekült. Az olasz belügyminiszter koncepciója szerint ennek megfelelően még határozottabban kell fellépni az illegális bevándorlás ellen. Katonai és pénzügyi támogatást kell nyújtani Líbiának, hogy a partjait védeni tudja, hiszen Líbiában polgárháborús helyzet van.

Azokat a hajókat, amelyek olasz kikötőbe engedély nélkül migránsokat szállítanak, rendkívül keményen meg kell büntetni, a bírság 50 000 euróig terjed. A szakértő szerint nyilvánvaló, hogy ezzel a rendelkezéssel sem az ENSZ, sem a nyugat-európai országok egy része  nem ért egyet, de ez az olasz belügyminisztert ez a legkevésbé sem érdekli.

– Az olasz álláspont évek óta az – és ez már jóval korábban is így volt –, hogy a migránskérdést három lépésben kell megoldani. Első lépés a hírszerzés megerősítése a Földközi-tengeren, ez megtörtént.

Második a migránsokat szállító hajók elsüllyesztése, de ezt a lépést sosem merték megtenni. A harmadik pedig a migránsok kimentése és áthozatala Olaszországba – mutatott rá.

Nógrádi György kijelentette, véleménye szerint a harmadik lépésként a migránsokat vissza kell vinni Észak-Afrikába. Megjegyezte, ha a határvédők az ötödik embercsempész-hajót is lesüllyesztik, a következő hajó már nem indul el,  és nem fulladnak emberek százai a Földközi-tengerbe.

Kiemelte, a hajókon érkező migránsok 90 százaléka harminc év körüli férfi. Nem gyermekek, terhes nők vagy idős férfiak. Az a tény, hogy harmincéves, edzett férfiak jönnek át Európába, rengeteg, hosszú távú biztonságpolitikai dilemmát vet fel.

Fotó:MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo

 

Kapcsolódó írásunk:

Salvini még szigorúbb intézkedésekkel állítaná meg a migrációt