“Nem értem, miért büntettek meg a román hatóságok!” – Grüman Róbert a Vasarnap.hu-nak

3000 lej megfizetéséről szóló büntetéssel sújtotta a Hargita Megyei Csendőrség Grüman Róbertet, Kovászna Megye Tanácsának alelnökét a június 6-i úzvölgyi békés tüntetéssel összefüggésben - derül ki Grüman Róbert közösségi médiában közzétett bejegyzéséből. A büntetést vélhetően azért szabták ki, mert a tüntetés nem volt 48 órával korábban bejelentve a hatóságoknál. Az eljárás több ponton is erősen megkérdőjelezhető, kezdve azzal, hogy a hatóságok álláspontja szerint az úzvölgyi temető nem Hargita megyében van - mégis a Hargita Megyei Csendőrség rótta ki a büntetést.

Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke az esetről a Vasarnap.hu-nak azt mondta:

„Tegnap kaptam postai úton egy jegyzőkönyvet, ami egy 3000 lejes büntetésről szól a június 6-án, Úzvölgyén történtek kapcsán. Amit megkaptam, az az eredeti jegyzőkönyv másolata, így

elég nehéz kiolvasni belőle, hogy tulajdonképpen miért is kaptam a büntetést.

Grüman számára a jegyzőkönyvből mindössze annyi derült ki , hogy az összejövetel nem volt a hatályos törvényeknek megfelelően, vagyis 48 órával korábban bejelentve a hatóságoknál. Hozzátette: Az azonban már nem derül ki, hogy miért én kaptam, és hogy pontosan miért is kaptam. Az igaz, hogy ott voltam, de hogy azért kaptam-e, mert az élőlánc egyik alkotóeleme voltam, vagy azért, mert egy imát ott elmondtam, arra nem derül fény.

A Grüman Róbert bírságáról szóló dokumentum

Grüman Róbert szerint az is érdekes, hogy – mint fogalmaz – egyesek szerint az úzvölgyi katonai temető nem Hargita megyében van, de mégis a Hargita Megyei Csendőrség az, amely kiállította ezt a bírságot,

ráadásul úgy állították ki, hogy engem senki nem igazoltatott, amíg ott tartózkodtam, valamint az azt követő napokban sem kaptam felhívást vagy megkeresést arról, mi az oka annak, hogy pont én kaptam ezt a bírságot.

A politikus elmondta: természetesen fellebbez a bírság ellen, illetve reméli, hogy ezután kiderül majd, miért kapta a büntetést. Hangsúlyozta:

További érdekesség, hogy nem hallottam arról, hogy bárki a másik oldalon kapott volna bírságot mondjuk a temető rongálásáéért, a kapu betöréséért és az egyéb, okozott károkért. Jelenleg várjuk a további fejleményeket, a fellebbezés során biztosan kiderülnek majd a részletek.

Grüman Róbert Facebook bejegyzése:

Iratkozzon fel hírlevelünkre