Csoportja élére ugrott a magyar válogatott győzelmével az EB selejtezőben

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese harmadik mérkőzésén egy vereség mellett második sikerét aratta, így pontszámban utolérte a világbajnoki ezüstérmes horvátokat. Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol, a magyarok pedig márciusban 2-1-re legyőzték a horvát csapatot.

A harmadik Szlovákia és negyedik Wales egyaránt három ponttal áll, de mindkét csapat eggyel kevesebb találkozót játszott, mint a magyar és a horvát. Az azeriek pont nélkül utolsók.

 Az ötösből az első kettő kijut a részben budapesti rendezésű kontinensviadalra.

Willi Orbán gólja az Azerbajdzsán – Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen a bakui Bakcell Arénában 2019. június 8-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A magyar válogatott első két gólját a középhátvéd Willi Orbán szerezte, majd Mahir Madatov ugyan szépített a 70. percben, de a válogatottban most bemutatkozó Holman Dávid egy perccel később eldöntötte a három pont sorsát.


Hirdetés

Mindkét együttes játékosai nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe, amelyet az első percekben inkább a kemény belépők, az adok-kapok jellemzett. A labda többet volt a magyaroknál, az azeriek leginkább a védekezés stabilitására koncentráltak, de egy-két alkalommal azért eljutottak Gulácsi kapujáig, veszélyeztetniük viszont nem sikerült.   

A jég magyar szempontból a 18. percben tört meg, Orbán gólja pedig rákényszerítette a házigazdákat, hogy nyíltabb futballt játsszanak. Az azeriek ezt meg is tették, így több lehetőség és nagyobb terület nyílt a magyaroknak az ellentámadásokra, amelyek egyikéből Dzsudzsák lőhetett tisztán kapura, de Agajev védeni tudott.   

A hazaiaknak egy szögletet követően volt nagy gólhelyzetük, azonban az ötös sarkáról nem tudták Gulácsi kapuja felé lőni a labdát. A félidő hajrájában némi zavart tudtak okozni az azeriek a magyar tizenhatosnál, gólt azonban nem szereztek.   

Szünet után az első veszélyes támadást a magyarok vezették, Kleinheisler a befejezésnél fél méterrel a hazai kapu jobb oldala mellé lőtt 17 méterről. Néhány perccel később Dzsudzsák 25 méterről ellőtt szabadrúgását Agajev védte bravúrral, majd a szöglet után Kleinheisler próbálkozhatott 15 méterről, de az azeri kapus ismét hárított. A magyarok a kapujához szegezték az ellenfelet, egymás után végezték el a szögleteket, s az egyik sarokrúgás után Orbán duplázni tudott.   

Az azeri Makszim Medvegyev  és Nagy Dominik az Azerbajdzsán – Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezután valamelyest megélénkült az azeriek játéka, s hamarosan szépíteniük is sikerült, de mindössze egy percig örülhettek, mert az újonc Holman Dávid góllal mutatkozott be a válogatottban. A hajrában a legnagyobb izgalmat az okozta, hogy Marco Rossit a holland játékvezető a 87. percben felküldte a lelátóra, gól azonban már nem született, a magyarok pedig megérdemelten vitték el a három pontot a bakui Bakcell Arénából.

A vezető gólunk után egy kicsit sokat vártunk, az azerieknek voltak is lehetőségeik, de aztán a második félidőre úgy futottunk ki a pályára, ahogy kellett. Azt hiszem, 2-0 után már mi tudtuk irányítani a meccset – értékelte a meccset a magyarok olasz szakvezetője, aki hozzátette, egyszer, vagy kétszer átlépte a technikai zóna vonalát. „A futball egy érzelemmel teli játék, nem a színházban, vagy egy teniszmeccsen vagyunk. A játékvezetőknek tudniuk kellene, hogy egy mérkőzésen a szövetségi kapitány is nagy nyomás, stressz alatt van, ezért előfordulhat, hogy átlépi a kijelölt zónát”.

„Gratulálok a magyaroknak a győzelemhez és köszönöm a szurkolóinknak, hogy végig buzdítottak minket. Kissé idegesen kezdtünk, sokat szabálytalankodtunk, ezzel lehetőséget adtunk a magyaroknak a szabadrúgásokra, pedig tudtuk, hogy a rögzített szituációkból nagyon veszélyesek tudnak lenni” – mondta az azeriek horvát kapitánya, Nikola Jurcevic, aki az eredmény miatt csalódott, de a játékosai teljesítményével elégedett volt.                  

A magyarok hatodszor találkoztak az azeriekkel, mérlegük pedig hibátlan maradt a mostani sikerrel.   

Az E csoportban így most a magyaroknak és a világbajnoki ezüstérmes horvátoknak hat pontjuk van, de az egymás elleni összevetésben a márciusi budapesti győzelmük miatt a magyarok állnak jobban.   

A válogatott jövő kedden Wales csapatát látja vendégül a Groupama Arénában.

(MTI) Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

 

'Fel a tetejéhez' gomb