Odi et amo
A kollektív bűnösség olyannyira stigmákat helyezett a német nemzet testére, hogy annak öngyógyító folyamatai képtelenek voltak elindulni a végzetes elfojtás miatt, amely a megbélyegzés következménye – állapítja meg Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója. 
MTI/EPA/Felipe Trueba
Harminc évvel a berlini fal ledöntése után van mit beszélni a német kérdésről. A kelet és nyugat egyesülése sem hozott gyógyulást. Németország keleti fele kommunista múltjának és
a kommunizmus szenvedéstörténetének feldolgozása nem történt meg.
Annál inkább annak elnyomása, ahogyan a németek mondják: „a múltat le kell győzni”.
– Máig alig esik szó a német antikommunista hősök áldozatáról, ezzel szemben a német történeti emlékezet egyetlen orientációs fókuszpontja a Harmadik Birodalom által elkövetett népirtás, a Holokauszt – véli Tallai Gábor, aki szerint ez csak fokozza az alig 150 éves államalakulat kezdetektől meglévő identitásproblémáját.
– A közép-európai értelmiségieket két csoportra osztva a cikk szerzője megállapítja: vannak, akik a politikai elit értéksemleges szemléletét tartják követendő mintának, mások viszont kritikusan szemlélik a német felsőbbrendűséget, megkérdőjelezve azt – annak ellenére, hogy a német érdekérvényesítés számtalan példáját tapasztalhatjuk meg az erkölcsi felsőbbrendűség „európainak” álcázott német pozíciójaként.
Tallai Gábor véleménye nyomán talán felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon a Berlini fal állásakor ilyen Európáról álmodoztunk-e? Lehet, hogy a magyarok és a közép-európai népek „nemzetek erős Európájának” gondolata őrzi ma valóságosan a korábbi álmot, amely Németországban nem létezik többé? Engedni kellene a gyógyulást a nyugati oldalon is…
A cikk teljes terjedelmében itt olvasható.
Forrás: Látószög Blog
