Hszi Csin-ping: nem létezik felsőbbrendű civilizáció

Nincs felsőbbrendű civilizáció, ezért egyes civilizációk átalakítása vagy teljes helyettesítése katasztrofális eredményekhez vezet – mondta Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Pekingben, a Konferencia az ázsiai civilizációk dialógusáról (CDAC) elnevezésű rendezvény megnyitóján.

A kínai elnök kijelentette:

a kultúra és a civilizáció elengedhetetlen szerepet tölt be a globális kihívásokkal szemben, nem kevésbé fontos, mint a gazdaság és a technológia.

Ázsia a kultúra valamennyi területén pótolhatatlan alkotásokkal gazdagította az emberiséget – emelte ki –, Kína pedig egyebek mellett olyan újításokkal járult hozzá a globális fejlődéshez, mint a papír, a puskapor, az iránytű, a naptár és a kínai filozófia. Hozzátette:

a kínai civilizáció a világ többi népével való folyamatos tudáscsere segítségével formálódott, és Peking a jövőben még nyitottabb hozzáállással igyekszik majd hozzájárulni a civilizációk további fejlődéséhez.

A konferencia a szervezők megfogalmazása szerint az ázsiai civilizációk közötti kapcsolatok és tudáscsere, valamint a közös jövőjű közösség témáira összpontosít.

A rendezvény résztvevői között van Prokopisz Pavlopulosz görög államfő, Norodom Szihamoni kambodzsai király, Halimah Yacob szingapúri elnök és Ámir Khán indiai filmcsillag. A konferencia mellett tematikus programokat is rendeznek az ázsiai országok kulturális együttműködésének népszerűsítésére.

Keng Suang külügyi szóvivő a konferenciával kapcsolatban a hét elején úgy fogalmazott: a világ országainak az egyenlőség, a tudáscsere, a civilizációk közti párbeszéd és elfogadás alapelveiért kellene síkra szállniuk, miközben

vissza kellene utasítaniuk a „civilizációk összecsapásának” helytelen gondolatát, akárcsak a felsőbbrendű civilizációkról alkotott elképzelést.

Ezzel az amerikai külügyminisztérium politika tervezésért felelős igazgatójának múlt hónapi nyilatkozatára utalt. Kiron Skinner ugyanis az amerikai-kínai kapcsolatokról szólva Samuel Huntington amerikai politológusnak a „civilizációk összecsapásáról” alkotott elképzelésére hivatkozott, miszerint a civilizációk közötti alapvető eltérések jelentik a köztük kialakuló konfliktusok forrását.

A nyilatkozat már akkor éles ellenkezést váltott ki kínai részről, a külügyminisztérium úgy vélekedett, hogy a kétoldalú kapcsolatokat ebből a megközelítésből vizsgálni „abszurd és teljességgel elfogadhatatlan”.

A South China Morning Post című hongkongi lapnak nyilatkozó Vang Ji-vej, a pekingi Zsenmin Egyetem nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó professzora elmondta: a konferenciát ugyan már tavaly elkezdték szervezni, de most remek alkalom Kínának arra is, hogy kifejezze álláspontját a civilizációkról folyó vitával kapcsolatban.

A professzor kiemelte: az amerikaiak egyoldalú politikája káros hatással van a világra és azon belül az Egyesült Államok szövetségeseire, ezért Washington megpróbálja „civilizációk összecsapásaként” beállítani konfliktusát Kínával, hogy ezzel maga mellé állítsa nyugati szövetségeseit. Hozzátette: Kína pedig a mostani rendezvényen keresztül igyekszik a közös értékek alapján szorosabb együttműködést kialakítani Ázsia többi országával.

MTI 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A kisgyerekesek támogatják a családvédelmi akciótervet
Szakértő: Trump demonstrálni akarta, hogy stabil a politikai helyzete
Halálos vonatgázolás történt Kecskemétnél