Több mint tízezer néző volt a MITEM-en

Május 5-én vasárnap este Az ember tragédiája előadással ért véget a VI. MITEM, a Nemzeti Színház nemzetközi színházi találkozója. Az idén négy helyszínen 13 ország 23 produkcióját láthatták a nézők április 11. és május 5. között.

Orosz, ukrán, szerb, litván, német, kazah, dán, portugál, cseh, francia, svéd és határon túli magyar előadás színesítette az idei MITEM fesztivál programját. A találkozón a Nemzeti Színház több produkcióval is bemutatkozott.

„Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt hat évben 35 országból 96 társulat több mint száz előadása volt látható. Ezzel a MITEM beírta magát a nagy európai színházi fesztiválok közé” – összegzett a fesztivál záróestjén Vidnyánszky Attila.

A VI. MITEM fesztivál volt az eddigi leghosszabb: csaknem egy hónapon át fogadtuk a nézőket. A produkciókat összesen 10 ezer 831 néző látta, a MITEM előadásainak átlagos látogatottsága 99,6 százalékos volt. A közönségtalálkozókon, a szakmai beszélgetéseken, a kísérőprogramokon több százan vettek részt.

Az idei MITEM mottóját Madách Imre profetikus művéből, Az ember tragédiájából választották: „Őrjöngő röptünk, mondd, hová vezet?”  

A VI. MITEM fesztivál első produkciója a Slava’s SnowShow volt, melynek a Fővárosi Nagycirkusz adott otthont.  A MACIVA idén először kapcsolódott be a színházi találkozóba, melyet április 11-én a Fővárosi Nagycirkusz előtt nyitott meg Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója.

Egy nyári éj Svédországban közönségtalálkozó / Fotó Eöri Szabó Zsolt

A találkozón jelen volt a litván Rimas Tuminas Ványa bácsi-rendezése, a Berliner Ensemble játékában Michael Thalheimer A vágy villamosa-alkotása, a nemrég elhunyt Eimuntas Nekrošius  Kurafiak előadása, Eugenio Barba Trilógiája, a francia-vietnami Saigon előadás,  a DRAMATEN (a svéd Királyi Dráma Színház) Eirik Stubø rendezésével, az Egy nyári éj Svédországban című előadással,  Belgrádból érkezett Csehov Ivanovja, az ukrán Ivan Franko Nemzeti Dráma Színház, két előadással írta be magát a MITEM történetébe: a Coriolanust és a Morituri te salutant című drámát adták elő. Prágából jött hozzánk a Divadlo Na Zábradli Hamletek című előadása, Lisszabonból a Companhia Joăo Garcia Miguel előadásában a Bernarda Alba háza, a Galiaszgar Kamal Tatár Állami Színház játékában A jövevény, Kazahsztánból a Korkut legendája az Auezov Kazah Állami Dráma Színházzal, valamint a Komáromi Jókai Színház hozta el Dosztojevszkij A félkegyelmű című produkcióját Huba Martin rendezésében.

A csaknem egy hónapos fesztivál alatt feliratozva és szinkrontolmácsolással mutatták be az előadásokat. A szakmai programokon és workshopokon beszélgettenk Slava Poluninnal, megemlékeztek a nemrég elhunyt nagy litván rendezőről, Eimuntas Nekrošiusról, megünnepelték az 55 éves Odin Teatretet, és kerekasztal-beszélgetést tartottak a Korkut legendája című előadás kapcsán. 

A Nemzeti Színház már a 2020-as MITEM-et szervezi, és a következő hetekben sem áll meg az élet, hiszen május 14-én kihirdetik a 2019/2020-as évad bemutatóit, és május 18-án mutatják be a Frankie című darabot Bakos-Kiss Gábor előadásában, és a jövő héten fogadják a Nemzeti 2018/2019-es évadának százezredik nézőjét. Nyáron turnéra indul a Nemzeti Színház, jelen lesznek többek között a POSZT-on a Caligula helytartójával és a Woyzeckkel, augusztus 19-én este hét órától pedig az Esztergomi Bazilika előtti Szent István téren láthatják Vidnyánszky Attila Csíksomlyói passió című rendezését. A Nemzeti Színház többek között Izraelbe, Rómába és a szlovákiai Zselízbe is ellátogat a turné során.

Forrás: Vasárnap.hu/MTI – Kiemelt kép: Eöri Szabó Zsolt

Iratkozzon fel hírlevelünkre