Zenés időjárásjelentés, légtüneménytan – 2019. április 25.

A sok napsütés mellett kevés gomoly- és fátyolfelhő várható, hajnalban, reggel északkeleten néhol zápor, zivatar még lehet, csapadék nem valószínű. A déli szél megélénkül, többfelé meg is erősödik, a Kisalföldön néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.

Újra visszatér a hétvégén már megszokott napsütés, ennek örömére megtudhattuk, hogy tizenkettedik alkalommal lép fel Zorán a Sportarénában. A népszerű előadó október 19-i estjére is újítani akar, friss műsorral, ritka dalokkal készül.

Mindig igyekszem előre nézni, a múltba révedéseket eddig sem szerettem. Szerencsére az aktuális helyzet, a rendszeres koncertezés annyira leköt, hogy időm se igen lenne nosztalgiázni. Az októberi Aréna-estre már tavaly év vége óta készülök, először csak gondolatban, cetlik írásával, az elmúlt hónapokban már konkrétabban is” – mondta Sztevanovity Zorán.

Az október 19-i Aréna-koncertet megelőzően még jó néhány előadást játszik a csapat országszerte. A turné utolsó két állomása hagyományosan valamelyik két vidéki nagyváros, ezúttal Szombathely (október 10.) és Debrecen (október 14.).

Forrás: MTI, Országos Meteorológiai Szolgálat

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Inkább cukrászdába járunk, mint étterembe
Óriások támadása címmel utazó kiállítás nyílt meg
Játékból valóság – videojáték segítségével épülhet újjá a Notre-Dame