„Keresztények”? Na, azt nem írjuk le!

Barack Obama Twitter-üzenetben emlékezett meg a Srí Lanka-i robbantásos merényletsorozat áldozatairól. Ami igen szép dolog tőle, sőt - egészen természetes. Az már azonban jóval kevésbé, hogy az iszlamisták vérgőzös őrületének áldozatául esett embereket nem keresztényeknek nevezte a rövidke üzenetben, hanem - és most keressünk valami nagyon szilárdat - „húsvét-tisztelőknek"...

„A turisták és húsvét-tisztelők ellen Sri Lankán elkövetett merényletek az alapvető emberiesség ellen irányultak. Ez a nap a szeretet, a megváltás és a megújulás napja; imádkozunk az áldozatokért, és együttérzésünkről biztosítjuk Sri Lanka egész népét.”

„Húsvét-tisztelők”? Azok meg kicsodák?, kérdezhetnénk. Vajon minek kell így nevezni a katolikus templomban épp szentmisén résztvevő katolikusokat, talán azért, hogy ne dobja ki a posztot a Google? Vagy egy újabb nyelvi forradalom küszöbén állunk, és a szülő 1/szülő 2 után után lassan jöhetnek a „húsvét-tisztelők”, a „Buddhát respektálók” meg a “Mózessel molyolók”?

Az mindenesetre eléggé világosan látszik, hogy sokan épp a mostani tragikus eseményeket felhasználva próbálnak – hol nyíltan, hol meg „cselesen” – támadást indítani a keresztény hit és gondolat ellen. A Notre-Dame-ból ennek megfelelően válik alig pár nap leforgása alatt „nagy értékű építészeti emlék”, a tervezett újjáépítéséből pedig a felvilágosodás örököseire váró nemes és szép feladat. Hogy lesz-e mecset, wigwam, netán tematikus Burger King a székesegyházban, az még vita tárgya – egyelőre csak annyi biztos, hogy az épület szebb lesz, mint újkorában.

Hont András hírneves vallásszociológus és okleveles srílankász is elindult szakérteni (a megbeszélt helyre persze máig nem érkezett meg), illetve Balavány György se tétlenkedett – ő szimplán közölte, hogy keresztény értékek, azok márpedig nincsenek. Ami eléggé merész állítás, nyűgösebb napjainkon akár iszonyatosan nagy hülyeségnek is nevezhetnénk. (Szilvay Gergely szerencsére kiváló válaszcikket írt neki, amit ITT tudnak elolvasni.)

Figyeljünk oda.

Forrás: Breitbart

Iratkozzon fel hírlevelünkre