A Munkás ünnepe

Gyermek- és fiatalkorom éveiben nagy segítséget jelentett egyházközségünk titulusa annak a dilemmának a feloldásában, hogy mit is csináljunk május 1-jén.

Kisebb koromban ugyanis még szüleim vállalatától sokszor kitereltek minket a Felvonulási térre ünnepelni a munkát, amelynek lehetőségét „természetesen” bölcs szocialista vezetőinknek és a szovjet birodalomnak köszönhettünk. Amikor már enyhült a diktatúra, akkor elég volt az iskolában is büszkén bemondani, hogy igenis egész családommal együtt, önként és örömmel megyünk május 1-jét megünnepelni. Ez ráadásul igaz is volt, hiszen templomunk titulusa: Szent József, a munkás… így a templombúcsúi szentmisén mindig lelkesen ott voltunk (igaz, én nem úttörőként, hanem ministránsként…). 

De mekkora különbség van a két fajta ünnep és ünneplés között! Míg Jézus nevelőapja, Szent József a munkát elvégezte, nem pedig beszélt róla, addig a munkásmozgalom „kiváló” képviselői csak beszéltek róla, ám nem nagyon kívánták azt a gyakorlatba átültetni. És manapság is ezt tapasztalhatjuk, amikor szakszervezeti vezetők milliós nagyságrendű fizetésekkel beszélnek a szegény munkások helyzetéről, ám amikor például a kormány a segélyek kifizetését munkához kötötte, akkor ez ellen hangosan tiltakoztak. Munkaellenes munkás vezetők? Furcsán hangzik, de ez a helyzet manapság. 

Gyakran halljuk a hivatkozást a baloldali értékekre. Furcsa módon ezeket mindenki a munkások és a szegények védelmével azonosítja. Rossz hírem van! Baloldali értékek nem léteznek, ezek ugyanis mind keresztény értékek, amelyek forrása nem a Kommunista Kiáltvány, hanem a Biblia.  XIII. Leó pápa Rerum Novarum című enciklikájában egyaránt bírálja a szemforgató materializmust, a marxista ateizmust és ezek keresztény-ellenességét, valamint az egyházi és a világi feudalizmust is. A megoldást is felkínálja: „(…) egyedül a keresztény vallás képes a bajt gyökerénél megragadni, mindahányan elsősorban a keresztény erkölcsi rend visszaállításán fáradozzanak (…)”. 

Ezzel szemben a szocializmus egy dologra volt csak képes.  Folyton a munkásságra hivatkozott, amelyet közben szisztematikusan tönkretett. „Arbeit macht frei!” (A munka szabaddá tesz!) olvashatjuk az auschwitzi szocialista haláltábor kapuja felett. De gondolhatunk a szibériai szocialista munkatáborra, a Gulag sok tízmillió halottjára is. 

Ismét közeledik május 1-je és én továbbra is Szent Józsefet, a munkást választom…

Tarnai Richárd

Iratkozzon fel hírlevelünkre