Folytatva tegnap és tegnapelőtt megkezdett liturgiai ismertetőnket, ma a nagypénteki katolikus liturgia részleteivel foglalkozunk Kelemen Imre atya, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye irodaigazgatója segítségével. A nagyheti liturgia egyik talán legmélyebb, legcsöndesebb szertartásának átélésével mi is ott állhatunk Jézus Krisztus keresztje alatt.
Nagypénteken szokás keresztutat járni. Hagyományos módon Jézus halálának órájában, délután három órakor teszik ezt meg. Ebben az imádságban az evangéliumok leírását gazdagítják a hagyomány egyes elemei, amelyek mélyen érzékeltetik velünk Jézus szenvedésének fájdalmas, az emberiségért vállalt mozzanatait.
Nagypénteken nincsen szentmise. Régen „csonka miseként” említették az ezen a napon bemutatott szertartást,
ám a liturgia áldozati részének hiánya miatt miséről nem helyes beszélni.
Egy zene, pompa, hangszeres kísérettől mentes liturgia jelenik meg előttünk ezen a napon. A szertartás kezdetén a pap leborul az oltár lépcsőjénél, kifejezve a teljes átadottságot és az alázatot – hasonlóan a papszenteléshez.
hirdetésA Passió meghallgatása révén eleven módon élhetjük át Jézus szenvedéstörténetét Szent János evangéliuma alapján. A hangsúly nem azon van, hogy szörnyülködjünk, hanem, hogy lélekben mi is csatlakozni tudjunk Jézushoz, neki ajánlva önmagunkat, kérve tőle a lelki újjászületés és feltámadás kegyelmét.
A nagypénteki egyetemes könyörgések ősi hagyományt őriznek. Ilyenkor
tíz hosszabb könyörgés alatt lényegében minden szándékért imádkozik az egyház:
hogy a nem hívők is higgyenek Istenben, a Krisztusban nem hívők is higgyenek Krisztusban. Fohászok hangzanak el az országok vezetőiért, a pápáért, a püspökökért, a zsidókért, a betegekért. A bevezető rész felhívja a figyelmet az imádságra, amelyet kis csend követ, hogy ki-ki hozzátehesse egyéni szándékait, végül a pap összefoglalja ezeket a kimondott és nem kimondott könyörgéseket Isten elé terjesztve azokat.
A kereszthódolat liturgikus cselekménye elsőre talán meglepőnek tűnhet sokak számára, hiszen
maga a kereszt a rómaiak egy brutális kivégzőeszköze volt.
Ettől alapesetben el kellene inkább borzadnunk, nem pedig kitenni a templomainkban, vagy a nyakunkban hordani. Ám mivel Jézus ezen szenvedett, ezáltal megszentelte azt. Így már új jelentőséget hordoz Jézus keresztje. Ezért említi azt úgy a liturgia, hogy „szent kereszt fája”, „áldott keresztfa” vagy az „élet fája”.
A kereszt Jézus miatt lett fontos számunkra.
A kereszt előtti liturgikus leborulásunk azt fejezi ki, hogy bár mi nem lehettünk ott annál a nagy tettnél, amelyet Jézus a kereszten vállalt értünk, most mégis kifejezzük, hogy lélekben jelen vagyunk, ezért leborulunk előtte. Az ünnepélyes menetben behozott, korábban kendővel letakart keresztet, énekes imádság kíséretében, fokról-fokra leplezik le. A pap háromszor énekli:
„Íme, a szent keresztfa, rajta függött valaha a világnak váltsága”.
A leleplezett kereszt előtt Krisztus iránti hódolatát fejezi ki a papság és a hívek egyaránt.
A nagypénteki szertartás része a Miatyánk imádsága, és az áldozás az előző napról megőrzött oltáriszentségből. A szertartás visszafogott módon zárul. Ilyenkor szokták a templomokban kinyitni a szent sírokat, ezzel átélhetővé válik, hogy Jézus a sírban pihen. A hívek itt imádkozhatnak, amely egész nagyszombaton is folytatódik.
