Dániel Erzsébet: újabb szimbolikus honfoglalás a Felvidéken

„Párkány maradt ez nekünk mindörökre, és ezt adjuk át gyermekeinknek is." 

Nagy lehet a félelem Szlovákia „államalkotó nemzetében” – mindenek előtt valószínűleg a múlttal kapcsolatosan. Párkányban ugyanis május közepén felavatják Ľudovít Štúr szobrát, s „ezzel az idetelepedettek rossz lelkiismeretének szelleme száll e tájra, egykori hazánk e kis szegletére” – írja a Felvidék.ma oldalon Dániel Erzsébet.

A városra 1948-ban ráerőszakolt név (ti. Štúrovo) még a betelepítések ellenére sem került közel a helyiek szívéhez – ahogy a szerző fogalmaz: „Párkány maradt ez nekünk mindörökre, és ezt adjuk át gyermekeinknek is”. 

Most, az újabb szimbolikus honfoglalás keretében a szlovák nacionalizmus az esztergomi bazilikával szemközt állítja fel a szobrot, igaz, „Štúrt leteszik egy gödörbe, a bazilika pedig örökké ott fog állni a magasban, kereszttel a tetején, figyelmeztetve”. Az esettel kapcsolatosan Dániel Erzsébet leszögezi: sajnálatra méltó az a nemzet, amely más nemzet kárán akar gyarapodni. 

Nekünk pedig érdemes hinnünk a szakrális helyek térséget, területet elárasztó, lelkeket megváltó erejében. A rossz helyre, rossz szándékkal felállított szobrot pedig úgysem fogja tisztelni egyik nemzet sem…

Az eredeti írás ide kattintva olvasható.

A kép forrása a Felvidék.ma.