A második világháború előestéjén, 1939. augusztus 23-án aláírt szovjet-német megnemtámadási szerződés, a Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradéka felosztotta Közép- és Kelet-Európát, Lengyelországot a Narew-Visztula-San folyók vonalán „vágták félbe”. Miután Németország 1939. szeptember 1-jén a háborút kirobbantva lerohanta Lengyelországot, szeptember 17-én a Vörös Hadsereg is támadásba lendült, hogy megszerezze a szovjet érdekszférába sorolt lengyel területeket.

A szovjet és a német csapatok öt nappal később a kijelölt vonalon találkoztak. A szovjetek 250 ezer lengyel hadifoglyot ejtettek, közülük az együttműködésre nem hajlandó és fizikai munkára is alkalmatlannak minősített tiszteket a Belügyi Népbiztosság (NKVD) felügyeletével három különleges táborba hurcolták.

Jelenet a Katyn című filmből

Lavrentyij Berija belügyi népbiztos 1940. március 5-én jegyzékben javasolta Sztálinnak, hogy rendelje el a szovjethatalom eme „megátalkodott ellenségei”, szám szerint

14 700 hadifogoly és 11 ezer börtönben fogvatartott lengyel értelmiségi agyonlövését, mégpedig beidézésük, a vád ismertetése és nyomozás lefolytatása nélkül.

Sztálin még aznap aláírta a dokumentumot, amelyet a kommunista párt politikai bizottsága azon nyomban határozatban továbbított az NKVD-nak. A lengyel értelmiség lefejezését célzó intézkedés áldozatai között a tisztek mellett több ezer orvos, ügyvéd, tanár, újságíró és pap volt.

hirdetés

Jelenet a Katyn című filmből

Az NKVD március 14-én a likvidálás három fő helyszíneként a Szmolenszk melletti Katinyt (lengyelül Katyn), a Harkov melletti Pjatyihatkit és a Kalinyin (ma Tver) melletti Mednojét jelölte ki.

Az április 3. és május 19. között konvojokban idehurcolt foglyok kezét hátrakötözték, közvetlen közelről tarkón lőtték, majd hatalmas tömegsírokban földelték el őket.

Tömeges kivégzések Kijevben és Minszkben is voltak. A vérengzés áldozatainak pontos száma máig ismeretlen,

a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete 21 768 áldozatot tart számon, köztük a magyar Korompay Emánuelt, a varsói egyetem lektorát és a magyar családból származó, de már Lengyelországban született Oskar Rudolf Kuehnelt.

Archív felvétel a katyni erdőről, a bűntett helyszínéről

A németek 1941. június 22-én megtámadták a Szovjetuniót, egy hónappal később Katyn is fennhatóságuk alá került. A tömegsírokat 1942-ben a helyi orosz lakosság útmutatása nyomán egy pályafenntartó vonat lengyel kényszermunkásai találták meg, a német hatóságok 1943. február 18-án kezdték el az exhumálásokat. Mintegy 400 holttest kihantolása után, 1943. április 13-án a berlini rádió kommünikében adott hírt a szovjetek által meggyilkolt lengyel katonatisztek tömegsírjairól.

A németekkel élet-halál harcban álló Szovjetunió szövetségesei kétkedve fogadták a bejelentést, a brit és amerikai kormány hallgatott.

A szovjet hatóságok a németeket vádolták a mészárlással, a Nemzetközi Vöröskereszt bevonásával folyó vizsgálatba nem egyeztek bele.

A nemzetközi orvosi bizottság a lengyel tisztek exhumálásakor.

A helyszínen végül a németek által felkért nemzetközi bizottság látott munkához, és a magyar Orsós Ferenc patológus által kidolgozott módszert alkalmazva megállapították, hogy a mészárlást 1940 áprilisában és májusában hajtották végre. Megkezdték az áldozatok azonosítását is, és négyezernél több holttestet temettek el. A területet 1943 augusztusában visszafoglaló szovjetek megsemmisítették a temetőt, egyben bizottságot is alakítottak a „fasiszta megszállók által végrehajtott” kivégzések kivizsgálására.

Ez a testület a gyilkosságok elkövetőjeként a Wehrmacht 537-es utászzászlóalját nevezte meg, és néhány koncepciós pert is kreáltak ennek „bizonyítására”.

1959-ben megsemmisítették a meggyilkolt 21 857 lengyel tisztre vonatkozó dokumentumok zömét,

csak az összefoglaló jelentést őrizték meg, amelyet a Szovjetunió legfontosabb államtitkai közé soroltak. A Katynban történtekről a szocialista blokk országaiban nem beszéltek, ha a téma néha mégis szóba került, a hivatalos szovjet álláspontot ismételgették.

Jelenet a Katyn című filmből

A Szovjetunió csak a kelet-európai rendszerváltások idején ismerte el hivatalosan felelősségét. Mihail Gorbacsov szovjet államfő jelképes módon 1990. április 13-án adta át a Moszkvában tárgyaló Wojciech Jaruzelski lengyel elnöknek az 1939-40-ben fogva tartott lengyelek névsorát tartalmazó dokumentumok másolatát. Ehhez időzítve a TASZSZ szovjet hírügynökség közleményben ismerte el, hogy a katyni gyilkosságokat az NKVD követte el. A Szovjetunió szétesése után

az orosz parlament 2010-ben ismerte el, hogy a tömeggyilkosságokat Sztálin és más szovjet vezetők közvetlen utasítására hajtották végre.

Lengyelországban 1992-ben kerültek nyilvánosságra az ügy orosz levéltárakban őrzött, korábban államtitoknak minősített dokumentumai.

A manhattani katyni emlékmű

A lengyel parlament alsóháza, a szejm 2007. november 14-én a vérengzés nyilvánosságra hozatalának napját, április 13-át a katyni bűntény áldozatainak emléknapjává nyilvánította.

Nemzetközi szakértők és a lengyel hivatalos szervek is azt szorgalmazzák, hogy az ügy el nem évülő, emberiesség elleni bűntettként, népirtásként kerüljön jogi lezárásra.

Oroszország álláspontja szerint a katyni vérengzés bűncselekménynek minősül ugyan, de elévült, az orosz legfőbb katonai ügyész 2010-ben kijelentette: nem lát okot arra, hogy a megölteket a politikai megtorlások áldozatainak minősítsék és rehabilitálják. A vérengzés áldozatainak számos emlékmű és a 2015-ben Varsóban megnyílt Katyni Múzeum állít emléket.

A varsói Katyn Múzeum

***

Az embertelen mészárlásról 2007-ben forgatott felkavaró filmet Andrzej Wajda, akinek édesapja, Jakub Wajda is a katyni áldozatok között volt.

Wajda és kései lelkiismeret-vizsgáló nagy filmjének plakátja

A kétórás filmdráma közel fele azt mutatja be, mi történt a gyilkosság után – írta az Új Ember a film magyar bemutatásakor. Mert Katyn kulcsfogalma a hűség. Mihez kezdünk a megismert tényekkel, az igazsággal? Elsősorban nem is az áldozatokról van szó (persze mindvégig róluk is), hanem a hátramaradottakról, a túlélőkről. Arról, hogy belépünk-e a pártba. Arról, hogy merjük-e beleírni az életrajzunkba: „édesapám Katynban halt meg, 1940-ben”? S bár a filmben egymás után halnak a hősök: a plakátot letépő fiú, a sírkövet állító lány, s mind a többiek, mégis azt érezzük, hogy hősnek lenni érdemes.

Ahogy II. János Pál pápa fogalmazott 1991-es budapesti beszédében:

„Mert az igazság mindig időszerű, és ugyanúgy nem veszíti el időszerűségét, miként a jóság, az igazságosság és a szentség.”

Andrzej Wajda 81 éves korában rendezte meg a Katynt

„Budapest nekünk, lengyeleknek az 1956-os tragikus eseményekre emlékeztető testvéri város. A Lengyelországban élők számára Katyn lett ilyen, a lengyel értelmiség elpusztítását szimbolizáló helyszín. (…) E nagyon személyes filmem a Sztálin parancsára 1940 tavaszán Harkovban meggyilkolt Édesapám, és az őt élete végéig hazaváró Édesanyám történetét mutatja be. Filmem nem akar gyűlöletet és bosszút szítani, de vádolja a sztálinizmust, amely ugyanolyan kegyetlenül bánt a saját népével, mint velünk, a sztálini rendszer által elnyomott országok lakóival. Ezt a történetet el kell mondani, ha valóságos megbékélést akarunk Oroszország és a mi országaink között. (…)”

Wajda üzenete a magyar közönségnek

A film utolsó perceiben láthatjuk a katyni mészárlást, azt, hogy miként lövik bele egyenként a lengyel tiszteket és értelmiségieket az erdő mélyén ásott tömegsírba. Ha valaki kíváncsi a kommunizmus valós természetére, vegyen erőt magán, nézze meg ezeket a filmkockákat, amelyek dokumentarista hűséggel mutatják meg az áldozatok utolsó imáit, átszellemült vagy halálfélelmet tükröző arcukat, a végzetes füstfelhőt a lövések nyomán…

Vannak filmek, amelyeket képtelenség könnyek nélkül végignézni. A Katyn ilyen. 

MTI/Új Ember nyomán