Ahogy azt már mi is megírtuk, bár kissé alábbhagyott a Netanjahu jobboldali pártjának előnye az ellenzéki liberális Kék-fehér párttal szemben a keddi választásokon, feltehetően a hivatalban lévő kormányfő lesz ismét, immár ötödször Izrael miniszterelnöke.

A Háárec nevű izraeli lap szerint a Likudnak, valamint a Beni Ganz és Jaír Lapid vezette Kék-fehér ellenzéki centrista pártnak egyaránt 35 képviselője lesz a parlamentben. Más összesítések szerint a Likudnak egy képviselővel lesz több, mint a kék-fehéreknek.

Tamir Wertzberger, a Likud nemzetközi kapcsolatokért felelős koordinátora még februárban írta a Mandiner felületén egyik cikkében, hogy nincs kihívója Netanjahuak. „Ami érdekes az izraeli politikával kapcsolatban, az a diskurzus ideológiától való eltávolodása: ma már nem igazán arról beszélhetünk, hogy valaki progresszív vagy konzervatív, hanem az a törésvonal, hogy valaki Netanjahu-párti vagy Netanjahu-ellenes” – írta akkor.

Most, a választások hivatalos eredményeinek közléséhez közeledve Wertzbergert a Likud töretlen sikerének okáról kérdeztük. Elmondta, az ok, amiért Natanjahut és pártját az elmúlt öt ciklus alatt nem tudták legyőzni, először is nem más, mint az alternatívák hiánya. – Az ellenzéki pártok annyit tudnak felmutatni, hogy le szeretnék váltani Netanjahut, de

hirdetés

semmilyen konkrét ideológia vagy terv nincs mögöttük; az emberek nem vevők erre

– mutatott rá. Kiemelte, „a legtöbb ember tudja értékelni Netanjahu és a párt eredményeit. Izrael ma minden tekintetben egy hatékony és erős ország;

ezt érzik, látják az állampolgárok, nem vakok.

Az, hogy a Likud 2006-tól kezdődően egyre több szavazatot kapott „jól mutatja az izraeli állampolgárok bizalmát és elégedettségét az irányunkba, a miniszterelnök mint vezető irányába.”

Szintén a korábbi cikkében az ellenzéki pártok kapcsán elmondta, „amíg a Netanjahu-ellenes tábor tagjai egymás között marakodnak, addig Netanjahu és a Likud azzal őrzi meg erejét, hogy távol marad a cicaharctól”.

A cicaharc – ahogy ő fogalmazott – azonban végül elérte a Likudot is. – Amikor azt a cikket írtam, még merőben más volt a helyzet. Beni Gantz és Jaír Lapid Kék-fehér ellenzéki pártja akkor még nem tűnt fel a politika színterén – magyarázta Wertzberger.

Attól a pillanattól kezdve, hogy megjelent egy másik, a Likudhoz hasonlóan nagy párt, ami nagy veszélyt jelentett ránk nézve, Netanjahunak nem maradt már választása;

kénytelen volt belemenni ebbe a „játékba”.

„Ahogy közeledtünk a választás napjához, láttuk, hogyan harcolnak a baloldali pártok a szavazókért, a szavazatokért. Az Izraeli Munkapárt és Meretz számára ez igazi harc volt az életben maradásért.”