Elapadt a Likud előnye, de feltehetően ismét Netanjahu alakíthat kormányt

Elapadt ugyan a Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vezette Likud párt előnye az ellenzéki Kék-fehér párttal szemben a keddi választáson leadott szavazok közel 95 százalékának összesítésével, de feltehetően a hivatalban lévő kormányfő lesz ismét, immár ötödször Izrael miniszterelnöke – közölte internetes felületén szerdára virradóra a Háárec című lap.

Az újság összegzése szerint a Likudnak, illetve a Beni Ganz és Jaír Lapid vezette Kék-fehér ellenzéki centrista pártnak egyaránt 35 képviselője lesz a parlamentben. Más összesítések szerint a Likudnak egy képviselővel lesz több, mint a kék-fehéreknek.

Az első részeredmények még négy-ötfős többséget vetítettek elő a Likudnak.

A Háárec szerint további kilenc kisebb párt került be a parlamentbe: két pártnak nyolc-nyolc, kettőnek hat-hat, további kettőnek öt-öt, illetve három pártnak egyenként négy képviselője lesz a törvényhozásban.

Netanjahu és Ganz is azt hangoztatta a választás utáni beszédében, hogy ő lesz Izrael következő miniszterelnöke, de elemzők szerint a dolgok jelenlegi állása szerint erre a hivatalban lévő kormányfőnek van nagyobb esélye. Ez esetben Netanjahu ötödször lesz Izrael miniszterelnöke. A politikus „kolosszális” győzelemről, „elképzelhetetlen sikerről” beszélt hívei előtt.

A parlamenti többségre támaszkodó kormány megalakításához legalább 61 képviselő támogatása szükséges a 120 fős knesszetben.

MTI