Amíg a világ Szíriára és Venezuelára figyel, Líbia újra lángokba borult

Az Arab tavasz kezdetén Líbiától volt hangos a nemzetközi sajtó, ám Moammer Kadhafi líbiai diktátor 2011-es megbuktatása és meggyilkolása után nem lett jobb a helyzet. Az afrikai ország gyakorlatilag totális káoszba süllyedt, területén jelenleg megszámlálhatatlan érdekcsoport és törzs tartja sakkban egymást, valamint a Tripoli kormányt.

Az ország keleti, Egyiptomhoz közeli részét uraló Halifa Haftár tábornok erői csütörtökön indultak Tripoli ellen, ahol a nemzetközi segítséggel felállított egységkormány működik. Haftár közölte, hogy megtisztítja az országot a “terroristáktól és zsoldosoktól”.

Ez nem sok jóval kecsegtet.

Ráadásul Líbia Törökország mellett kulcsszerepet játszik a migránsválságban. Afrika felől ugyanis főképp a Líbiai partokról indítják útnak az embercsempészek a migránsok százezreit. Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes épp ezeket a hajókat próbálja megállítani. Most azonban még kiszámíthatatlanabb lesz a helyzet, hiszen az Európai Unió támogatásával eddig relatíve békésen működő egységkormányt ezentúl még nagyobb káosz uralja majd.

Szombaton meghalt egy orvos, egy másik pedig megsebesült Tripoliban.

Pár napja még Fájez esz-Szarrádzs, az egységkormány miniszterelnöke arra figyelmeztetett, hogy ennek a háborúnak nem lesz győztese, és azt vetette Haftár szemére, hogy árulást követett el. 

Ehhez képest Tripoliban már a nemzetközi közösség támogatását élvező egységkormány fegyveresei és Haftár “Líbiai Nemzeti Hadserege” harcol egymással. Oszama Ali, a tripoli egészségügyi minisztérium szóvivője szerint az orvos éppen a munkáját végezte, sebesülteket látott el, amikor a halálos lövés érte. Ali egyúttal a harcok leállítására szólított fel, hogy a mentőegységek eljuthassanak a konfliktus miatt csapdába esett civilekhez.

Ha most nem figyel oda a világ újra kezdődhet a Líbia vérengzés, ami egyszer már véget ért.

Iratkozzon fel hírlevelünkre