Még egyszer az IKEA családmodelljéről – a bútorkereskedő álma
A veronai Családok Világkongresszusának idején az olasz IKEA – ideológiai vagy marketingszempontoktól vezérelve – fontosnak tartotta közhírré tenni saját meghatározását a Twitteren, amely így hangzik: „A család az, akivel megosztod az ágyadat, az asztalodat, a fogkefetartódat. A család az, aki ismeri a wifi-jelszót, aki nem csinál problémát abból, hogy a vécédet használja, és a vécékefédet is”.
(Az IKEA szerint nem fontos a családokkal foglalkozni című írásunk e témában, véleménycikkünket pedig itt olvashatja.) 
Feltűnő, bár a cég profilját tekintve tulajdonképpen érthető, hogy az IKEA meghatározása csak tárgyakat, eszközöket (asztal, ágy, wifi, wc-kefe) használ, és legfeljebb érintőlegesen szól arról, hogy a család tagjai érzelmileg is kötődnének egymáshoz. A család, aki megjön, anélkül, hogy előtte szólna, aki azt mondja, „ma este én főzök”, a család, akitől otthon érzed magad. Tehát a bútorosok, úgy tűnik, családtagnak tekintik az alkalmi látogatót, az egy éjszakás szeretőt is, így aztán egy-egy bővérűbb egyénnek akár havonta sok „családja” is lehet.
A gyerekeket, akiket a magyar nyelvben sok helyen családnak neveznek, pedig nyilván, amúgy Ikeás módon csak úgy „összeszerelik”. Az alábbi képen egyértelműen beazonosítható három családmodell: egy-egy hetero és meleg pár, valamint a gyermekével egyedül levő kismama (ha még egyáltalán szabad őt így, és nem szülő kettőnek neveznünk!)
Ha egy pillanatig komolyan vesszük az IKEA üzenetét, azt láthatjuk, hogy valami olyasmit tartalmaz, mint Engels utópiája, aki megjövendölte, hogy a társadalmi fejlődés túlhaladja a házasságot és a családot mint a polgári társadalom maradványait.
Engels jóslata nem jött be, bár a modern család kétségtelenül válságjelenségekkel küzd (csökkenő házasodási és termékenységi, illetve növekvő válási arányszám, a nemi szerepek változása, az élettársi kapcsolatok elterjedése stb.), és az is igaz, hogy a társadalom egyre több funkciót vett át a családtól: biztosította a civilizációs feltételeket (világítás, fűtés, élelmiszerek könnyű elkészítése, mosás, stb.), beszállt a gyermeknevelésbe.
Nem jött, nem jöhetett be, mert „a család látszólagos egyszerűsége ellenére is bonyolult szervezet. Gazdasági egység, mint az otthon, az élet kerete, vitális lélektani szükségletek teljesülésének terve, a szociális integráció központja, a gyerekek számára a társadalmi környezet első megjelenése. Társadalmi intézmény és emberi életkeret”. Problémái, jövőbeni szerepe is bonyolultabb annál, mintsem, hogy állami, közösségi (kommuna, kibuc), vagy éppen szélsőséges liberális ötletek ezen változtatni tudnának.
Viszont „újraéled az a gondolat hogy a házasság és a család az intézményből a kognitív-emocionális egyezmények felé halad. (…) Sokak szerint ez baj vagy gond, de vannak, akik szerint a kötelmes, »kőtáblás«, intézményes keretek helyett az érzelmek (jelesül a szerelem és szeretet), a kölcsönösség, az életciklus folyamatával, vagy a párt, a családot érintő külső változásokkal együtt változni, fejlődni képes kapcsolati szerkezet lép előtérbe. Ez pedig lehet társadalommegtartó erő ”.
Buda Béla (akire a minap emlékeztünk születésének évfordulóján) írta a fent idézett sorokat. A neves pszichiáter, szociálpszichológus, kommunikációs szakember többször is foglalkozott a családdal (A család szociálpszichológiája, A család természete, A házasság és család problémája stb.). A manapság divatos elméletek, hóbortos ideák dömpingje, a családi kapcsolatokat felszínes együttélési formákra, közös wc-re és wifi-re egyszerűsítő ötletek idején nem árt újra elővenni és elolvasni bölcs gondolatait.
Nyilas György
szociológus
Előző, Kedves IKEA! Nincs igazad… című véleménycikkünk.
