Száraz Miklós György: A székelyek olyanok, mint a magyarok, csak még olyanabbak

Esszéisztikus, néhol kifejezetten regényes stílusú könyvet írt a székelyekről és Székelyföldről Száraz Miklós György. A szerző a Főtérnek adott interjúban mesélt fiatalkori tekergésekről, azokról, akik sokat meséltek neki a székelyek sorsáról, attitűdjéről és erdélyi könyvbemutató körútjáról is.

Nehéz megtalálni a jó kifejezést arra, ami a Erdélyhez, Székelyföldhöz, vagy akár Rozsnyóhoz, Krasznahorkához köti, mert ez a kapocs szorosabb, mint a szeretet – nyilatkozta a foter.ro oldalnak Száraz Miklós György. A Székelyek – történelemről és hagyományról című, friss kötet szerzője számára mindez családi örökség, s már a József Attila-díjas író édesapja is publikált kötetet Erdélyről. 

Mint mondja, gyerekkorában nyaranta sokat, teljes hónapokat tekergett Erdélyben, fűtötte a kalandvágy, s persze a hazaszeretet. „Aludtunk blokkalji kazánházban, barlangban, várromban, templompadláson, favágóbarakkban a havason, esztenán, pásztoroknál, szénaboglyában, temetőben. De azért a legtöbbet házaknál. Románoknál, szászoknál, magyaroknál. A leginkább mégis székelyeknél. Családoknál, idős pároknál, de a legtöbbször éjjel a Szabad Európa Rádiót nyekergető, magányos öregeknél” – sorolta Száraz, s hozzátette; „annak a két csóró, elkoszlott, kiéhezett, átfázott magyarországi kölyöknek mindenki mesélt. Másként, mint bárki másnak.” 

Mint mondta, meghatározó volt mindaz a benyomás, amit Erdélyben évről-évre szerzett. „Nagyon erős volt ebben a közegben kölyökként egyedül, szabadon mozogni. A tapasztalás is erős volt. Kemény. Látni románt-magyart-szászt együtt békében, és látni azt is, amitől olykor felforrt a vérünk, vagy megszeppentünk, vagy éppen felfordult a gyomrunk” – fogalmazott az író. 

Száraz Miklós György a könyv megírása előtt kisebbfajta közvéleménykutatást végzett ismerőseinek körében, azt kutatva, mit gondolnak a székelyekről. Egyikük azt mondta: „A székelység feladat. Megmaradni. Szeretetben.” Másikuk azt mondta: „Senki nem tud kaszálni úgy, ahogy apám tette, hogy odakötte magát a derekánál fogva szíjjal egy fához. Olyan meredek volt a legelőnk. Ilyenek vagyunk. Kétannyit hozunk ki a rosszabból.” A szerző – megosztva saját meglátását – úgy fogalmazott; „én meg azt gondolom, a székelyek olyanok, mint mi, magyarok, mi meg olyanok, mint általában az ember. Csak a székelyek olyanabbak. Ha szomorúak, szomorúbbak. Ha vidámak, vidámabbak. Szélsőségesebbek. Adysan: életesebbek.” 

A könyv erdélyi bemutató körútjáról szólva azt mondta, a székelyek „megható, lefegyverző szeretettel” fogadták őt, amelyhez kíváncsiság párosult: „na, mit mutat nekünk ez a pesti ember rólunk?” 

A teljes interjú ide kattintva olvasható.