Szingapúr megtagadta a fellépési engedélyt a sátánista zenekartól

A black metal zenekarok közismertek a sátánista ideológiáikról.

A Watain korábbi fellépései során előfordult, hogy egy disznó vérével fröcskölték le a közönséget, máskor halott állatokat, állati tagokat mutattak be, rituáléik részei gyanánt.

Április elsején a szingapúri belügyminiszter, K. Shanmugam, a koncert lemondását követő gyűlölködésre adott miniszteri nyilatkozatában kifejtette, hogy a koncertet a keresztények visszajelzései miatt mondták le.

A kormány ügynöksége eredetileg engedélyt adott a zenekarnak, hogy a koncertet a 18+ besorolásnak megfelelő feltételek alapján megrendezheti, mely kívánalmak szerint a potenciálisan sértő dalokat el kellett távolítani a műsorról, vallási jelképeket nem használhatnak, még a dalszövegekre utaló módon sem, valamint a koncert semmilyen tartalma nem rágalmazhat vallást, nem terjeszthet erőszakot.


Hirdetés

Azonban az engedély kibocsátását követő napokban, a szingapúri Belügyminisztérium (MHA) több jelentést is kapott a keresztények megsértéséről.

Más vallási közösségek is osztották a keresztények aggodalmait az ügy kapcsán.

Shanmugam nyilatkozatában arra is kitért, hogy a Watain frontemberének, Erik Danielssonnak már a keresztényekről tett nyilatkozatai is sértőek. 

„Bárcsak lennének merészebb ellenfeleink és ellenségeink. Minden ellenségünk csupán keresztény birka, akik nem mernek szembeszállni az ellenségeikkel. Mi tesszük a dolgunkat, a nappalijukba pisálunk, míg ők egy helyben ülnek és bámulják a tévét” – fejtette ki Danielsson a véleményét a keresztényekről.

A frontember többször beszélt arról, hogyan törekedett arra, hogy a zene fizikailag is testet öltsön, felidézve a ’90-es évek elején történt norvég templomégetéseket.

„Számomra ez nagyon természetesen következik a rock and rollból, hogy végül, az ördög zenéjévé legyünk” – mondta.

Varga Gergő Zoltán

Kyrie Eleison

Forrás: ICC
Kép forrása: Unie Asia. A képen a zenekar kormányzati döntésre adott reakciója látható.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb