Szingapúr gazdasági erejét méltatta Ferenc pápa, s egyben az elesettek megsegítése mellett emelt szót

Ferenc pápa csütörtökön méltatta Szingapúr gazdasági erejét, amely szerinte az emberi leleményesség bizonyítéka, s egyben felszólította a városállam vezetőit, hogy gondoskodjanak a leggyengébbekről is, különösen a külföldi munkásokról.

A városállamban azzal fogadták az egyházfőt, hogy bemutatták a róla elnevezett, új hibrid orchideát, amely a dendrobium Őszentsége Ferenc pápa nevet kapta. A hivatalos fogadóünnepségen bemutatott orchidea „nyugodt és tiszta szépséget sugároz”, szirmai elefántcsontfehérek, közepén halvány rózsaszín árnyalattal – közölte a helyi nemzeti parkok igazgatósága.

A pápa Kelet-Timorról érkezett Szingapúrba, és csütörtökön előbb Tharman Shanmugaratnam elnökkel és Lawrence Wong miniszterelnökkel találkozott, majd a Szingapúri Nemzeti Egyetemen beszédet mondott a városállam vezetői és helyi diplomaták előtt.

Később megtekintette Szingapúr modern felhőkarcolóit, valamint dicsérte a kormány elkötelezettségét a fenntartható fejlődés, az állami bérlakások rendszere, a minőségi oktatás és az egészségügyi ellátás mellett. Felszólította ugyanakkor a hatóságokat, hogy vigyázzanak a legszegényebbekre. A pápa felhívásában emberhez méltó fizetést és munkakörülményeket követelt a bevándorló munkavállalóknak, akiknek jelentős a szerepük abban, hogy Szingapúr a világ egyik legfejlettebb pénzügyi központjává válhatott. „Ezek a munkások sokat tesznek hozzá a társadalomhoz, és tisztességes bért kell nekik garantálni” – hangoztatta a pápa.

Programja során a katolikus egyházfő a mesterséges intelligencia (MI) társadalomra gyakorolt esetleges negatív hatásaira is figyelmeztetett. Ferenc pápa szerint

az MI használata közben sem szabad elfelejteni azt, hogy az emberi kapcsolatok az igazán fontosak. A technológiai fejlesztések azzal a kockázattal járnak, hogy az egyes emberek elszigetelődhetnek, és hamis valóságba kerülhetnek át.

A pápa véleménye szerint a mesterséges intelligenciát arra kellene használni, hogy közelebb hozza az embereket egymáshoz, és elősegítse a társadalmon belül a nagyobb megértést és szolidaritást.

Szingapúrban a katolikusok a mintegy 6 milliós lakosság nagyjából 3,5 százalékát teszik ki. Az országban a legtöbben buddhisták.

A pápa csütörtökön később misét mutat be a város stadionjában, majd péntek délelőtt vallásközi ifjúsági rendezvényen elnököl, mielőtt visszatér a Vatikánba.

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb