Hitler képével reklámozta kekszét a román gyártó

Mindig van lejjebb: egy román cég Adolf Hitler portréjával és náci szimbólumokkal kiegészítve jelenítette meg Facebook-bejegyzéseiben kekszeit. A cselekedet jogszabályba ütközik, és nehezen magyarázható...

Adolf Hitler képeivel és a náci diktátorhoz kapcsolódó kérdésekkel népszerűsíti termékét a közösségi médiában egy román kekszmárka – hívta fel a figyelmet a Transindex. Az újság szerint a RoStar nevű cég „legalább két”, Hitler fényképét és nemzetiszocialista önkényuralmi jelképeket tartalmazó képet tett közzé Facebook-oldalán, rendszerint úgy szerkesztve a tartalmat, hogy a diktátor mellett saját termékük is feltűnjön. 

Az Adevârul című lap megkereste a gyártót, arról érdeklődve, miért tartották szükségesnek ezt a meglehetősen rendhagyó kampányt, ám kérdésükre nem kaptak választ a cégtől. 

Később eltávolították a botrányos bejegyzéseket, és közölték, az egyébként nyolc hónapja tartó, általános műveltséggel kapcsolatos kérdésekre építő kampányuk részeként jelentek meg a hirdetések. (Hogy miért része szerintük az általános műveltségnek a Hitler által építtetett, négy és fél kilométer hosszú épület, a Prora hotel, nem derült ki…)

A Transindex arra is felhívta a figyelmet, hogy a Hitler portréjával és náci jelképekkel ellátott tartalmak jogszabályt sértettek.

Forrás: Transindex

Iratkozzon fel hírlevelünkre!