A helyi termelőket karolták fel a Dunakanyarban

Az avatóünnepségen Rétvári Bence országgyűlési képviselő kiemelte: akkor lehet igazán sikeres egy vállalkozó, és akkor nyer legtöbbet a vásárló, ha a termelő és a vevő között közvetlen a kapcsolat, és nem kerülnek közéjük közvetítők. A Szobon most megvalósult rövid értékesítési út arra alkalmas, hogy a termelők motiváltak legyenek a minőségi termék előállítására, és ahhoz a vásárlók minél olcsóbban jussanak hozzá.

Viski József, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára köszöntőbeszédében emlékeztetett rá, hogy a 2014-2020-as Vidékfejlesztési Programban egy olyan koordinált eszközcsomag is helyet kapott, amely a termelők együttes piacra jutását célozza és a közvetlen értékesítési módok elterjesztését segíti. Emellett további forrás állt rendelkezésre a helyi piacok fejlesztésére, amelyből az Irányító Hatóság már több mint 6 milliárd forint megítéléséről határozott.

Rományik Ferenc, a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület képviseletében elmondta: 12 helyi kistermelő vesz részt a konzorciumban, többsége őstermelő. A projekt során a már használt értékesítési csatornákat bővítik a helyi vendéglátó-egységekkel és a helyi termékeket bevonják a közétkeztetésbe is. Mindezek mellett a konzorcium termelői által előállított termékekből kialakítanak egy reggeliző, úgynevezett „uzsonnadobozt”, amely többek között lekvárt, mézet, gyümölcslevet, mogyorókrémet, szalámit és péksüteményt tartalmaz majd.

A projekt keretben különböző tematikájú kóstolókat szerveznek, hogy alkalma legyen a vásárlóknak megkóstolni a helyi termékeket, a termelők pedig be tudják mutatni munkájukat. A tervek között szerepelnek olyan termelői látogatások is, ahol a vásárlóknak alkalmuk és lehetőségük lesz megnézni, hogyan készül például egy sajt, miként termelik a zöldségeket, hogyan nevelik állataikat a gazdák. Ezeknek a látogatásoknak a célja, hogy a vásárlók közelebb kerüljenek a termelőkhöz és a piachoz is.


Hirdetés

A Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület mintegy 42 millió forint összegű támogatással egy új, 241 négyzetméter alapterületű termelői piacot alakíthat ki Szobon, valamint további 40 millió forintot fordíthat egy 13 tagot számláló rövid ellátási lánc konzorcium működtetésére, promóciós tevékenységének megszervezésére. A tervek szerint a rövid ellátási lánc 6 árucsoport értékesítését bonyolítja majd, ezzel erősítve a sikeres piacra jutást és a termelők, illetve a vásárlók közötti közvetlen kapcsolatot.

(Forrás: kormany.hu)

'Fel a tetejéhez' gomb