Minden relatív. Vagy mégsem?

Eddig azt hittem, hogy csak nők tudnak gyermeket szülni. De egy, az egész sajtót bejárt hír szerint nemrég egy „férfi” adott életet egy kisbabának. Persze kiderült, egy transznemű személyről van szó, aki ugyan szorgalmasan szedte a tesztoszteront, hogy férfivé váljon, de mégis megfogant. Becsületére legyen mondva, megtartotta a kisbabát és megszülte.

A cikkek olvasása után elgondolkoztam azon, mi vezetett odáig, hogy mára már az az evidencia, hogy a nők szülnek gyermeket is ennyire relatív kijelentéssé vált. Az ilyen  helyzetek viszonylagossá tesznek minden olyan fogalmat, amelyről azt gondolnánk, hogy örökkévalók, így az anyaságot is.  

Ez a történet is annak a 21. századi „abszurdisztánnak” a része, amelyben bármi megtörténhet és annak az ellenkezője is. Lassan már meg sem lepődünk az ilyen híreken, hiszen lépten-nyomon el akarják velünk hitetni, hogy minden relatív.

Szerintem viszont ez az eset inkább tragikus. Egyrészt az egyén szempontjából, hiszen a szóban forgó édesanyának/édesapának nagyon nem úgy alakultak a dolgai, ahogyan eltervezte, igazából minden, amiről le akart mondani, kézzelfoghatóvá vált az életében. Tragikus a társadalom szempontjából is, hiszen az eddigi több tízezer éves társas együttlétünk alapjai kérdőjeleződnek meg, és tragikus a gyermek szempontjából is, akinek nem szeretnék a helyében lenni, amikor majd az óvodában el kell magyaráznia, hogy a szakállas apukája pocakjában növekedett ( hacsak addigra nem dönt úgy a „szülőapja”, hogy újra nővé alakul).

Ugyanakkor az eset rámutat arra is, hogy bizony vannak dolgok, amelyek mégsem annyira viszonylagosak, hiszen akit a Jóisten vagy a természet ( kinek hogy tetszik) anyaméhhel teremtett, az még akkor is képes kisbabát kihordani és megszülni, ha amúgy férfinak érzi magát és fiú szeretne lenni.

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke