Harminc évvel ezelőtt, 1989 március 22-én alakult meg az Ellenzéki Kerekasztal, amely nagy szerepet játszott a rendszerváltás kivitelezésében. Mindennek jelentéséről Kónya Imrét kérdeztük, aki a Független Jogász Fórum vezetőjeként az Ellenzéki Kerekasztal üléseit vezette. A beszélgetés során az is szóba került, hogy a rendszerváltás után miként vették át a pártérdekek a nemzeti érdek helyét.
–Vasarnap.hu: Miért volt fontos, hogy létre tudott jönni az ellenzéki kerekasztal 1989 márciusában?
–Azért, mert a 80-as évek második felében már létrejöttek ugyan a hatalommal szemben álló, független szervezetek, de ezek közül egyik sem volt olyan erős, hogy kellő egyensúlyt képezhetett volna az állampárttal szemben.
Ez az ellensúly csak azáltal jöhetett létre, ha ezek a szervezetek összefognak és egyesítik erőiket, ez történt meg az Ellenzéki Kerekasztal létrehozásával. Ez valódi fordulat volt a magyar átalakulási folyamatban, mert létrejött egy olyan erő, amely képes volt rákényszeríteni a kizárólagos hatalom birtokosait arra, hogy belemenjenek a szabad választások kiírásába.
–Vasarnap.hu: Az világos, hogy mi volt a közös célkitűzés, ami összehozta a résztvevőket. De mik voltak a legnagyobb különbségek az összeült felek álláspontja között?
Elsősorban az MDF és az SZDSZ, tehát a két legerősebb ellenzéki szervezet közt voltak ideológiai különbségek. A két szervezet szellemi háttere, a Magyarország történeleméről alkotott képe, és ezzel összefüggésben a hosszú távú jövőről alkotott felfogásuk is különböző volt.
hirdetésAmiben viszont egyeztek – ők és a többi szervezet is –, az az volt, hogy szabad választások útján egy parlamentáris demokráciát akartak létrehozni és ennek érdekében képesek voltak ellentéteiket félretenni és együttműködni.
Ez azért is nagy dolog, mert a kerekasztalt létrehozó mozgalmak mind új szerveződések voltak, politikai programjaikat sem igen ismerték az emberek. Ezért elemi érdekük lett volna, hogy önmagukat és a többi szervezettől való eltéréseiket mutassák meg, mégsem így léptek fel – legalábbis ekkor még. Saját pártérdekeiket alárendelték az elérendő nemzeti célnak, ezzel komoly politikai felelősségtudatról téve tanúságot.
–Vasarnap.hu: Egy korábbi interjújában utalt arra, az MSZMP bomlasztani próbálta az Ellenzéki Kerekasztalt, miként történt ez?
–Először is azzal kezdődött, hogy az állampárt nem akarta tudomásul venni azt, hogy létrejött egy ilyen ellenzéki összefogás. Azután pedig, amikor kénytelen volt elismerni a kerekasztal létezését, akkor megpróbált éket verni az ellenzéki szervezetek közé.
Valójában már a kerekasztal létrejötte előtt is próbálkoztak ezzel. Elsősorban Fejti György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára próbálta meg ekkor egymással szembefordítani ezeket a szervezeteket és megakadályozni összefogásukat.
Azt is megpróbálták felmérni, hogy kikkel lehetne majd együttműködni és kikkel nem. Úgy vélték, hogy a történelmi pártokkal esetleg lehet kooperálni. Az állampárt Pozsgay-féle nemzeti szárnya úgy gondolta, hogy az MDF-fel esetleg együtt lehet majd működni, az SZDSZ-szel viszont nem. A párt liberális, Nyers-féle szárnya is ugyanezt gondolta, de fordítva. Tehát miközben az ellenfelek megosztására törekedtek, ők maguk is megosztottak voltak.
És azzal tisztában voltak, hogyha összefognak az ellenzéki szervezetek, akkor már nem ők fújják majd a passzátszelet. Amint ez az összefogás megtörtént, onnan kezdve az állampárt már csak sodródott az eseményekkel.
Később, amikor már megindultak a demokratikus átalakulást előkészítő tárgyalások is előfordult, hogy az állampárt a kerekasztal feje fölött átnyúlva az egyes ellenzéki szervezeteket külön-külön tárgyalásra hívta és ilyen módon próbált meg köztük bizalmatlanságot kelteni.
Fotó: MTI/ Kovács Attila
–Vasarnap.hu: Mondhatjuk-e azt, hogy az Ellenzéki Kerekasztal volt az utolsó olyan történelmi pillanat, amikor a nemzeti érdek felülírta a pártok egyéni érdekeit?
–Igen. Az ellenzéki kerekasztal fennállása alatt végig működött ez a fajta korrekt együttműködés. Voltak viták, de ezek sosem vezettek személyeskedéshez és mindig sikerült a felmerülő problémákat kompromisszumban feloldani. Tehát tulajdonképpen a kerekasztal elejétől a végéig fennállt ez a helyzet.
Utána viszont megkezdődtek a pártcsatározások, amelyek egy parlamentáris demokráciában egyébként természetesek. Jött a népszavazási, a választási kampány és azt követően 90-ben is egy sor újabb torzsalkodás, amelyek egyre inkább gyűlölködéssé fajultak a korábbi szövetségesek közt.
Úgy vélem, hogy a választások után több empátia lett volna elvárható az új kormánnyal szemben az ellenzék részéről. Az Antall-kormány az első pillanattól kezdve óriási ellenszélben végezte munkáját, épp ezért nagy dolog, hogy az összes rendszerváltó ország közül egyedüliként tudta végigkormányozni a 4 évet, egyedüliként töltötte ki a megbízatási idejét.
Az ellenzéki pártok, a velük szövetséges sajtó és média, illetve az értelmiségi megmondóemberek az első pillanattól kezdve ellenérzést keltettek a kormánnyal szemben. És sajnálatos módon az alkotmány szerint a pártok felett álló, a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnök is beszállt a pártcsatározásokba.
Göncz Árpád az alkotmányos pozíciója és személyes befolyása révén hozzájárulhatott volna ahhoz, hogy fennmaradjon az a nemzeti együttműködés, amelyet az Ellenzéki Kerekasztal idején még sikerült megvalósítani. Ma már kimondhatjuk, hogy ennek a küldetésének nem tudott vagy nem akart megfelelni.
Fotó: MTI/Varga László, Kovács Attila
