Szentesi Zöldi László: A szakítás ideje

Eljött a szakítás ideje, utoljára kell elviselnünk, hogy tort ül felettünk az ostobaság és rosszindulat. Itt az ideje, hogy valami új kezdődjön el, új barátokkal és régi, igazi szövetségesekkel.

Ha közéletben, politikában egyről a kettőre akarunk vergődni, mindig fel kell ismernünk a megváltozott helyzetet – fekteti le alapvetését a Magyar Nemzetben megjelent helyzetértékelésében Szentesi Zöldi László, s mindezt a következőképpen vonatkoztatja az aktuális helyzetre: 2019-ben a magyar jobboldali közösség tagjai számára a legfőbb felismerés a következő: mi nem ebbe az Európai Néppártba léptünk be.

A szerző értékelése szerint „az Európai Néppárt eredeti hivatását, küldetését percenként eláruló Weber, Daul, Juncker és a többiek életrajza már régóta hamisan csillog: ők nem kereszténydemokrata, jobboldali politikusok, hanem a globalistákat és a bevándorláspártiakat kiszolgáló politikai hobbisták”, a magyar jobboldaliaknak pedig „semmi dolguk ezekkel az emberekkel”.

Az Európai Néppárt kongresszusával kapcsolatban Szentesi Zöldi úgy vélekedik, Magyarország, a magyar emberek sorsáról újra olyanok ítélkeznek, akik nem is ismernek bennünket. „Tort ül majd az ostobaság, a rosszindulat, hazudnak vég nélkül, besároznak, befeketítenek bennünket” – írja a publicista.

Mindezek tükrében pedig arra kéri Orbán Viktort és a Fideszt, hogy szakítson az Európai Néppárttal, mégpedig „szakítson azonnal, szakítson habozás nélkül, és kezdjen el egy új történetet”.

Szentesi Zöldi László úgy látja, ha a magyar kormánypárt kilép az Európai Néppártból, nem marad egyedül: követik barátai és szövetségesei, az új helyzetben pedig talál új barátokat és új szövetségeseket. Így érhető el, hogy „egyenrangú felek, nem pedig sarokba állított nebulók” legyünk. S akkor majd „magunk alakítjuk a sorsunkat, szabadon, felelősen és hatékonyan küzdhetünk tovább közös hazánkért, a keresztény, nemzeti Európáért”.

Írása teljes terjedelmében ide kattintva olvasható.

Iratkozzon fel hírlevelünkre