Nem ragaszkodik mindenáron néppárti tagságához a Fidesz

A Fidesznek addig éri meg az Európai Néppártban maradni, amíg az nem áll át teljes egészében a bevándorláspártiak oldalára – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.   

Rogán Antal hangsúlyozta, a kormánypártnak addig kell a néppárton belül harcolnia Európa megújításáért, amíg van esély arra, hogy annak segítségével olyan európai vezetőket választhatnak, akik képesek a bevándorlás megállítására, valamint a határok és a keresztény kultúra megvédésére. A tárcavezető megjegyezte, úgy látja, most van lehetőség erre.

„A mi célunk végső soron Európa megújítása” – fogalmazott, majd hozzátette, az európai vezetés Jean-Claude Juncker irányításával kudarcot kudarcra halmozott az elmúlt öt évben. A két legnagyobb kudarcként említette, hogy a britek kiléptek az unióból, a migránsok, a bevándorlók pedig tömegével bejöttek.

A miniszter rámutatott, azt szeretnék, ha nyílt vita folyna arról, Európa akar-e bevándorlókat. A néppártban ugyanis sokan úgy kalkulálnak, hogy a bevándorláspárti baloldal szavazatai nélkül Manfred Weber nem lehet az Európai Bizottság elnöke – fejtette ki.

A tárcavezető szerint ezért sokszor azt érzik, hogy nem feltétlenül az eredeti néppárti véleményeket tükrözik az elhangzó mondatok, álláspontok. A néppárt egy jelentős része például nem vall olyan bevándorláspárti nézeteket, mint néhány más tagja és az egész európai baloldal, a zöldek és a liberálisok.

Rogán Antal közölte azt is, a kabinet a következő hetekben a családvédelmi akciótervre koncentrál, azzal kapcsolatos hirdetéseket jelentet meg, és a kommunikációjában is az lesz a hangsúlyos. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kormány elfelejtette volna, mit mondott az elmúlt hetekben, a kormánypárt politikai álláspontja változatlan.

Megerősítette, Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke továbbra is azt javasolja, hogy a határvédelmi jogok kerüljenek vissza a nemzetállamokhoz az Európai Bizottságtól, a schengeni országok belügyminiszterei együtt döntsenek a migrációs és határvédelmi kérdésekben, az unió pedig a közös kasszából állja a tagállamok mindenkori határvédelmi költségeinek felét. Amíg ezeket a javaslatokat nem söprik le egyértelműen, addig a Fidesz a néppárt keretein belül marad.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője meglepőnek nevezte, hogy Brüsszelnek fontosabbnak tűnik az amerikai illetőségű Soros-egyetem ügye, mint az amerikai kormányzatnak, amely az elmúlt hetekben meggyőződhetett arról, hogy az intézmény működését nem gátolja semmi Budapesten.

Mint mondta, amennyiben van olyan megoldási javaslat, amihez a magyar törvényeket nem kell módosítani, és azokba bekapcsolódnak más kormányok is, akkor azokat szívesen tanulmányozzák.   

(MTI) Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs 

Iratkozzon fel hírlevelünkre