Gyakran szembe találjuk magunkat azzal az állítással, hogy Nyugat-Európát ellepik a bevándorlók, és, hogy a kontinens most ismert társadalmi berendezkedésének már csak évtizedei vannak hátra. A bevándorlók növekvő száma valóban súlyos társadalmi konfliktusokat szül, de vajon milyen hatása van a népesedésre? Visszafordítható-e még az a trend, amely szerint a bevándorlók aránya egyre nő az országok népességében?
Korábbi cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogyan alakul a termékenységi arányszám egyes nyugat-európai államokban és Magyarországon. Akkor azt a következtetést vontuk le, hogy
míg a nyugati országok többségében a szülőképes korú nők évről évre kevesebb gyermeket vállalnak, addig hazánkban pontosan fordított a tendencia.
Az adatok böngészése közben ugyanakkor egy másik érdekességre is fény derült. Sok nyugat-európai országban ugyanis igencsak magas, 2 körüli volt a termékenységi arányszám. Ez kezdett csökkenni, és áll most átlagosan 1,6-1,7 körül. Számomra ugyanakkor meglepetés volt, hogy
a családtól mint értéktől ennyire eltávolodott, a kereszténységet sok esetben már nem is csak háttérbe szorító, hanem egyenesen megtagadó nyugati társadalmakban még mindig viszonylag magas a gyermekvállalási hajlandóság.
Vajon hogyan lehetséges ez?
hirdetésVisszatérés a születések számához
Bár a múltkor mindenkinek azt javasoltam, hogy felejtsük el a születések abszolút számát, a mostani dilemma megértéséhez mégis ide kell visszakanyarodni. Az Eurostatnak ugyanis van egy remek adatbázisa, amely azt mutatja meg, hogy a kiválasztott Európai Uniós országban a megszületett gyermekek közül mennyinek az édesanyja nem Uniós ország állampolgára. Természetesen közöttük is lehetnek diplomata és cégvezető hölgyek vagy ilyen urak feleségei, de nem lövünk nagyon mellé, ha azt feltételezzük, hogy a nem EU-s édesanyák többsége harmadik országból érkezett bevándorló, aki (még) nem kapta meg az adott ország állampolgárságát. Már csak azért is feltételezhetjük ezt, mert
ha megnézzük a nyugat-európai számokat, rájövünk, hogy tízezres nagyságrendről van szó.
De mit is jelent ez konkrétan a 2017-es születési adatok alapján?
Belgiumban csaknem 120 000 gyermek született 2017-ben, ebből majdnem 16 000-nek az édesanyja nem rendelkezett EU-s állampolgársággal, ez a megszületett gyermekek 13%-a.
Dániában több, mint 61 000 gyermek született 2017-ben, ebből majdnem 5 500-nak az édesanyja nem rendelkezett EU-s állampolgársággal, ez a megszületett gyermekek 9%-a.
Németországban csaknem 785 000 gyermek született 2017-ben, ebből majdnem 120 000-nek (!!!) az édesanyja nem rendelkezett EU-s állampolgársággal, ez a megszületett gyermekek 15%-a.
Spanyolországban kicsivel több, mint 391 000 gyermek született 2017-ben, ebből majdnem 55 000-nek az édesanyja nem rendelkezett EU-s állampolgársággal, ez a megszületett gyermekek 14%-a.
Franciaországban 770 000 gyermek született 2017-ben, ebből majdnem 115 000-nek az édesanyja nem rendelkezett EU-s állampolgársággal, ez a megszületett gyermekek 15%-a.
Olaszországban majdnem 458 000 gyermek született 2017-ben, ebből majdnem 68 000-nek az édesanyja nem rendelkezett EU-s állampolgársággal, ez a megszületett gyermekek 15%-a.
Svédországban több, mint 115 000 gyermek született 2017-ben, ebből majdnem 16 000-nek az édesanyja nem rendelkezett EU-s állampolgársággal, ez a megszületett gyermekek 14%-a.
Jól látszik tehát, hogy a vizsgált nyugat-európai országokban a nem uniós állampolgárságú édesanyáktól született gyermekek aránya 15% körül van.
Ez főként annak fényében érdekes, hogy a vizsgált országok mindegyikének népességében 10% alatt van a nem EU-s állampolgárok aránya, vagyis ők nagyobb ütemben gyarapodnak, mint azt számuk indokolná.
Azt gondolom, nem kell taglalni, hogy a fenti folyamatok milyen következményekkel járhatnak a következő 20-30 évben.
Ahol a part szakad – Nyugat-Európában másképp gondolkodnak a demográfiáról, mint Közép-Európában
Keleten a helyzet változatlan?
Ahhoz, hogy a nyugat-európai bevándorlási-demográfiai helyzetről reális képet kapjunk, érdemes egy összehasonlítást is végeznünk! A fenti szempontok alapján vizsgáljuk meg a V4-es országok, Románia és Horvátország 2017-es adatait is!
Magyarországon csaknem 95 000 gyermek született 2017-ben, ebből pontosan 671-nek az édesanyja nem rendelkezett EU-s állampolgársággal, ez a megszületett gyermekek 0,7%-a.
Csehországban több, mint 114 000 gyermek született 2017-ben, ebből pontosan 3652-nek az édesanyja nem rendelkezett EU-s állampolgársággal, ez a megszületett gyermekek 3,2%-a.
Szlovákiában csaknem 58 000 gyermek született 2017-ben, ebből pontosan 273-nak az édesanyja nem rendelkezett EU-s állampolgársággal, ez a megszületett gyermekek 0,4%-a.
Lengyelországban csaknem 402 000 gyermek született 2017-ben, ebből majdnem 3600-nak az édesanyja nem rendelkezett EU-s állampolgársággal, ez a megszületett gyermekek 0,9%-a.
Romániában kicsivel több, mint 202 000 gyermek született 2017-ben, ebből majdnem 1800-nak az édesanyja nem rendelkezett EU-s állampolgársággal, ez a megszületett gyermekek 0,9%-a.
Horvátországban csaknem 37 000 gyermek született 2017-ben, ebből pontosan 508-nak az édesanyja nem rendelkezett EU-s állampolgársággal, ez a megszületett gyermekek 1,4%-a.
A vizsgált kelet-közép-európai államokban tehát 1% körüli az EU-n kívüli anyától született gyermekek száma, ők valóban az országban lévő cégvezető vagy diplomata hölgyek, vagy ezen urak feleségei.
15 vs. 1
Ez az összehasonlítás jól rávilágít arra, hogy a nyugat-európai demográfiai helyzet a korábban gondoltnál is jóval súlyosabb.
Nem csak arról van ugyanis szó, hogy folyamatosan csökken a vállalt gyermekek száma, hanem arról is, hogy egyre növekszik a bevándorló hátterű csecsemők aránya.
Vagyis míg a Lajtán innen „csak” azzal a problémával kell megküzdeni, hogy hogyan növeljük a születések számát, addig a Lajtán túl a bevándorlók népességen belüli egyre magasabb aránya is gondokat okoz – bár ezt sokan egyelőre még nem problémának fogják fel. A kérdés már csak az, hogy mikor ébred fel naiv Csipkerózsika-álmából a kontinens nyugati fele?
