Kübler Dani: „Szembejön az élet, és az frontális”

– Hogyan fér meg egymás mellett a hip-hop, a rap és a kereszténység?

– Korábban azzal piszkáltak, hogy nem szabad rappelni, mert arra igazából fekete emberek ölik meg egymást Amerikában. Hogyan egyeztethető össze ez a kereszténységgel? – szegezték nekem a kérdést. Amit én megismertem a műfaj lényegéről, az az, hogy mondd el őszintén azt, amit gondolsz. Ha ez az alapelv megvan, akkor én elmondhatom ezzel a műfajjal azt is, hogy a problémákra van megoldás, és az Istenünk nagyobb, mint az összes problémánk. A szövegközpontúság miatt erre van lehetőségünk is.

– Mikor indult útjára a Keresztkérdés?

– Tizenöt évvel ezelőtt. Belegondolni is erős. Tíz évvel ezelőtt már élő zenével adtuk elő a számainkat.

– Milyen üzenetű dalokat írtok?

– Olyan dalokat írunk, mint amilyenek mi magunk is vagyunk. Azt elmondhatom, hogy a zenekar tagjai mind átadott életű, keresztény zenészek. Tehát alapvetően keresztény emberek zenélnek együtt.

– Mondhatjuk, hogy egy keresztény zenekar vagytok?

– Nem szeretem címkézni magunkat. Ezzel kicsit magunkra csuknánk a szekrényajtót, miközben éppen az lenne a dolgunk, hogy azt kinyissuk. Fontosnak tartom megvallani, hogy egy keresztény zenekar vagyunk, de nem azáltal, hogy templomban éneklünk hívő embereknek, hanem mert mi, keresztény előadók muzsikálunk benne.

Amikor valamit eléneklünk, az Istenre mutat. Lehet, hogy nem direkt módon, hanem mondjuk két gondolati áttétellel.

Ezek a szövegek azonban hatással vannak a hallgatóságunkra. Ezt onnan tudom, hogy rám is. A mi zenei stílusunkban hatszor annyit el tudunk mondani, mint egy popdalban. A szövegeink szólnak kifelé, van üzenetük, ami belőlünk származik, belőlünk, akik hiszünk Isten szeretetében. A keresztény zenei bilétával kapcsolatban azért vannak fenntartásaim.

– A nevetek is ezt a fajta hozzáállást hivatott kifejezni?

– A nevünkben ezt a töltést lehet is hallani, meg nem is. Így nem rekeszt ki senkit a körből. Egyébként nem mindenkinek esik le az asszociatív jelentés.

A nevünk üzenete a keresztről szól, ám nem egy frontális „keresztes hadjárat” révén, hanem a párbeszéd erejével.

A számainkat úgy alkotjuk meg, hogy beszélgetni lehessen az élet fontos dolgairól. Felkínálunk a problémákra jó megoldásokat. Ezt kérdő és nem felkiáltó vagy felszólító mondatokban tesszük.

– A közönségdíjas „Száraz lábbal” című számotok is irányt mutat?

– Persze. Ez egy majdnem direkt dal. Alapvetően szeretnénk irányt és értéket mutatni, emondani azt, ami a szívünkben van. De még az sem esik le sok embernek, hogy ebben a dalban egy ószövetségi történet van elrejtve. Egy nehéz munkahelyi helyzetben egy korábbi bibliai tanítás jutott az eszembe. Egy olyan feladatot bíztak rám, amellyel bizonyíthattam, hogy a cégben rám lehet bízni nagyobb dolgokat is. De semmi nem mutatott arra, hogy ez sikerülni is fog. Szorongás és félelem vett erőt rajtam. Ekkor olvastam a Bibliából Józsue könyvét, amelyben számtalanszor szerepelt egy rövid szakaszon belül a „ne félj” bátorítás. A végén azonban volt még egy kisebb megjegyzés: „és száraz lábbal átkeltek a Jordánon”. Ennek a kijelentésnek akkor hirtelen nagyobb jelentősége lett, mint az előtte lévő számtalan „ne félj” kiáltásnak. A választott nép nem hogy nem fulladt bele a folyóba, hanem úgy keltek át a folyón, hogy nem lettek vizesek. Egyáltalán. Valahogy ez engem egy pillanat alatt megnyugtatott. Azt üzente számomra, hogy vannak olyan élethelyzetek, amelyek lehet, hogy nagyon rémisztőek. De ugyanaz az Isten, aki a választott nép életében csodát tett, megteheti azt az én életemben is. És ez adott valódi, belső megnyugvást, még akkor is, ha „szembejön az élet, és az frontális”.

– A mostani albumotok – amelynek minap volt a lemezbemutatója egy világi szórakozóhelyen – szókimondóbb, mint az előzőek?

– Korábban jobban elrejtettük az evangéliumi üzenetet. Nem fogalmaztam ennyire konkrétan. Beszéltem a hitről és a pozitív, nagyobb dolgokról. Bibliai történet konkrét elénekléséről azonban szó sem volt. De most éreztem, hogy ezt meg kell így fogalmaznom.

– A „Nem véletlen” című dalotok – amely a legjobb szövegért járó díjat kapta az idei Szikra Gálán – viszont semmit nem rejt a véka alá…

– Ez egy grime típusú dal. Ez a dél londoniak rappelési formája. Olyan akcentussal énekelnek, mintha a szájukban lenne egy lapát. Szinte érthetetlen emiatt, hogy mit is mondanak, de így ha csúnyán beszélnek, legalább az sem érthető. A zenei stílusuk a drum and base vonalához áll közelebb, kicsit „törzsi” jellegű, megmondó hangvétellel. Utca-rap. Az egyik kedvenc grime előadóm egyszer a semmiből kihozott egy gospel dalt. Teljesen hiteles gospel, hasonlóan hiteles hip-hop fogyasztható popzenével ötvözve. Nagyon bejött nekem. Azt énekelte el, hogy az Úr megjavít bennünket. Amikor itt járt nálunk a Szigeten, kimentem a koncertjére. Azért az nagyon durva, amikor a nagy projektoron azt látod kivetítve, hogy „ez Isten terve, senki nem állíthatja meg”. A stílus jellemzője egyébként, hogy van benne egy sor, amit állandóan ismételgetnek. Emiatt az általam írt számban is sokat hallható „a rímem az új” kifejezés.

– „Maradi vagyok, de ezért ne vess meg…” – énekled a dal egy pontján.

– „A Golgotán ma is üresen áll a legrégebbi hashtag…”

– Ez egyértelmű üzenet, nem?

– Elindult nálam egy olyan folyamat, hogy talán egy fokkal nyíltabban vállalom a hitemet, mint eddig. Nem teszek elé annyi asszociációs falat. Jól érzem ebben magam.

– A feleséged hogy bírja, amikor a konyhában a fejedben egy új szövegen dolgozol?

– Leginkább azt bírja nehezen, amikor az instrumentális rap zenét hallgatom, ami akár hatvanszor is megy körbe-körbe. Ez számomra nagyon inspiráló alkotás közben, neki kevésbé. Emiatt olykor fülhallgatóra vagyok ítélve. De azért eléggé jól viseli. Olyan figyelmes: amikor hazaérkezem, kikapcsolja azt a zenét, amit ő hallgatott addig, csak mert tudja, hogy nekem az nem jönne be igazán.

– Neki is írtál dalt?

– Igen. Az a címe, hogy „Valóra vált álom”.

– Szokta hallgatni?

– Nem sokat hallgatja, ellenben tudja, hogy mi van benne.

– A tegnapi lemezbemutató közönsége tudta, hogy miről szólnak a dalok?

– Én azokat a koncerteket szeretem, amelyekre el tudom hívni akár a nem hívő kollégáimat is. Ilyen körülmények között át tudnak menni a kódolt üzenetek, amelyeket az életük nehéz helyzeteiben is meghallgatnak majd. Valóban tud keletkezni valamiféle rés a falon. Nem biztos, hogy tudatában vannak az üzenetek valódi súlyának, de azt mindenképpen megérzik, hogy ez valami más.