Új egyházi statisztika: nő a katolikus hívek, de csökken a papok száma

Megjelent a 2019-es Egyházi Évkönyv (Annuario Pontificio) és a 2017-es Egyházi Statisztikai Évkönyv (Annnuarium statisticum ecclesiae). Pozitív fejlemény, hogy 2017-ben tovább nőtt a katolikusok létszáma a világban az előző évhez képest.

Amint arról a Vatican News is beszámol, bő egy évvel ezelőtt a világ katolikusai 1 milliárd 313 millió lelket számláltak. Ez az adat a Föld lakóinak 17,7 százalékát jelenti, melyet 2017-ben hivatalosan 7 milliárd 408 millió főre becsültek. Csökken azonban a papok és a szeminaristák száma, ezzel párhuzamosan viszont emelkedik a püspökök, a diakónusok, a világi misszionáriusok, valamint a katekéták száma.

A katolikusok számbeli növekedésének a mértéke világviszonylatban 1,1 százalék,

de Afrikában két és fél, Ázsiában pedig másfél százalék. Amerika összességében 0,96 százalékkal éppen csak alatta van az átlagnak, nem beszélve Európáról, ahol gyakorlatilag stagnál a katolikus hívek száma (+0,1 %). Ezek az adatok láttak napvilágot a most megjelent két új egyházi évkönyvben, melyet a Vatikáni Nyomda adott ki és a napokban már elérhetők a könyvesboltokban.  

Az egyes kontinensek lakosságának függvényében is részletezi az egyházi statisztikai évkönyv a katolikusok részarányát. Amerika lakosainak 63,8 százaléka katolikus, ez az arány Európában 39,7 százalék, Afrikában 19,2 százalék, Ázsiában pedig 3,3 százalék. Amerika két féltekéje között nagyon nagy a különbség: míg északon 24,7 %, addig délen 86,6 % a katolikusok aránya, míg Közép-Amerikában és az Antillákon 84,6%. 

A megelőző évhez képest fél százalékkal nőtt és közel 4 millió 700 ezer (4.666.073) az apostolkodásban elkötelezett katolikusok száma. Összevetve a papság teljes létszámával, kiderül, hogy tízszer több világi apostol működik az egyházban, mint felszentelt pap. A papság részaránya még mindig Európában a legmagasabb, 19,3%.

2017-ben több püspököt szenteltek, mint a korábban és összlétszámuk is nőtt, ellenben csökkent a papság és a papságra készülő szeminaristák száma. A papság létszáma az utóbbi tíz év viszonylatában először csökkent: 414.969-ről 414.582 főre, míg a szeminaristák száma 116.160 főről 832 kispappal fogyott, 0,7 százalék eséssel. A papi utánpótlás tekintetében az arányok Afrikában és Ázsiában kielégítik az igényt, ám ma

már Amerika sem rendelkezik elegendő szolgáló pappal, Európában pedig erős paphiány tapasztalható.

Forrás: Vatikáni Rádió

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre