A túlzott önbizalom csapdája
Márky-Zay Péter szimpatizánsainak Facebook-oldalán megszondázták a „híveket” arról, hogy Hódmezővásárhely polgármestere vagy Orbán Viktor alkalmasabb-e miniszterelnöknek. Jelen állás szerint – nem meglepő módon – a „materialista keresztény” Márki-Zay vezet, ám megközelítően sem annyival, mint ami egy rajongói oldaltól elvárható lenne.
Ez az eredmény nyilván erősíteni fogja egóját, hovatovább elhiszi, ha erre hívei felkérnék (márpedig éppen ezt tervezik), nem utasítaná el, s az ország érdekében elvállalná a jelöltséget. Valahogy úgy, mint Cincinnatus, akit az eke szarva mellől hívtak vissza diktátornak, mikor az aequusok és szabinusok Rómát fenyegették. 
„Ha úgy látom, hogy egy feladat el nem vállalásával az országnak kárt okoznék, akkor nem fogok elugrani a felelősség elől” – mondta ezt az az ember, aki még polgármesterként sem bizonyított semmit.
Márki-Zay mellett más politikusok is éltek ezzel az eszközzel, gondoljunk csak Karácsony Gergely vagy Gyurcsány Ferenc túláradó önbizalmára.
A pszichológiában ezt a jelenséget túlzott önbizalomnak hívják, aminek – mint minden emberi tulajdonságunknak – vannak előnyei és hátrányai egyaránt.
A túlzott önbizalom erősíti a hitet saját magában és követőiben, kompenzálja hiányzó vagy hiányos képességeit, és általa el is tudja hitetni, hogy képes megtenni azt is, amire egyébként képtelen lenne.
„Ha valaki hisz saját képességeiben (akármennyire is térjen ez el a valóságtól), az kifejezetten ragadós tud lenni, az önmegtévesztés így tud nagyon hasznos módja lenni annak, hogy meggyőzzük a világot: a dolgok úgy vannak, ahogy mi láttuk azokat.”
Csakhogy az éremnek van másik oldala is, amit önértékelési zavarnak szoktunk nevezni.
Amikor valaki túl vagy alul értékeli saját magát, teljesítményét. Ha pedig nyilvánvalóvá válik, hogy az önajnározás és a valóság között mély szakadék tátong (fenn az ernyő, nincsen kas), akkor a meggyőző, magabiztos viselkedés összeomlik, a hívek elpártolnak, a személyiség összecsuklik.
Ahogyan a szakértő pszichológus fogalmaz: „A valós tartalmakra nem támaszkodó felfújt és ezért sérülékeny önértékelés problémát okozhat a társas kapcsolatok szintjén, alkalmazkodási és pszichés problémák kialakulásához vezethet. A bemerevedett és realitásokhoz nem alkalmazkodó önértékelés hatalmas feszültségeket, szükségleti kielégületlenséget okozhat, amelyet az egyén deviáns utakon (pl.: drog, alkohol), pótcselekvésekbe menekülve vezethet le.
A nem reális önértékelés talaja lehet kríziseknek, dekompenzációs viselkedésnek, pszichés problémáknak (pl. depresszió) vagy akár valamilyen testi tünetet képezve manifeszt betegségként jelentkezhet”. (Kardos Judit)
Talán ez a magyarázata Gyurcsány gyanús viselkedésének, Szél Bernadett, Márki-Zay túlkompenzáló magatartásának vagy Karácsony Gergely összevissza beszédeinek.
A reális önértékelésen alapuló önbizalomnak tehát van pozitív hozadéka: kihozza azt a teljesítményt, ami bennünk szunnyad, és másokkal is képes elhitetni, hogy alkalmasak vagyunk a feladatra. De ha – amint azt a köznyelvben használjuk – „nagy a zakó”, de mégis magunkra öltjük, jobb esetben csak közröhej tárgya leszünk, rosszabban ön- és másokra is veszélyes figurává válunk.
Nyilas György
a szerző szociológus
